Mit tudnak tenni egy ilyen helyzetbe?
Ovis csoportban van egy agresszív kisfiú. Többen beszéltek már az óvónőkkel is anyukával is. Anyukával az óvónők is beszéltek. Egyáltalán nem működik közre. Teljes tagadásban van.
Ha elmennek a szülők az intézmény vezetőhöz ő mit tud tenni?
A legtöbb, amit lehet tenni, hogy az óvónők szólnak a gyermekvédelemnek. Emiatt rághatjátok az intézményvezető fülét, hiszen nyilván ő fogja ebben kimondani a végső szót.
De a gyermekvédelem szervezete is úgy működik, mint Magyarországon általában a közszolgáltatások: nehézkesen, sok hibával, rossz hatékonysággal.
Csúnya lesz, amit mondok, de legtöbb esetben vagy elviszik más óvodába a bántalmazott gyereket (akár sokat!), vagy ők is verni kezdik ezt a gyereket.
Mi ezt tavaly jártuk végig kb.
felvettek egy fiút. Középsővel kezdte, akkor költöztek ide.
4,5 évesen nem beszélt. Viszont agresszív volt.
Az óvónők semmit nem tudtak vele tenni. A gyerekek folyamat kék-zöld foltosak voltak, karmolásokkal tele. Egyik apuka utána elment házhoz. Még utána apuka lett meghurcolva.
Majd a fiú egy kislány arcából kiharapott egy harapásnyi darabot. Iszonyú csúnya volt.
Akkor fogtunk össze, mentünk a fenntaróhoz. A fenntartó is annyit tudott mondani, hogy sajnálja, nem teheti ki, mert körzetis, fel kellett venniük.
A fenntartó szólt a gyerekvédelemnek, semmi nem történt fél év alatt.
Ez idő alatt a mi csoportunkból 5 gyereket vittek el más oviba.
Végül mikor 1 hét alatt 3 gyereket is lelökött a fiú a csúszdáról, 2nek csonttörése lett, akkor írtunk a szülőknek és az egész csoport aláírta, hogy bírósági, jogi útra tereljük ezt. Mert nonsens hogy ez így renben van, rettegünk a gyerekeinkért.
Akkor fogták és szedték ki az oviból a fiút.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!