Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Nemsoká kezdődik az ovi. 3. évét kezdi a fiam. Az első évében, félévkor csatlakozott egy gyerek a csoporthoz ki már akkor is agresszív volt és ez csak egyre rosszabb. Szinte naponta van valami. Harapja, üti, rúgdossa a többieket. Még az óvónőbe is belerúgott. Az anyuka egyáltalán nincs belátással. Az óvónők több ízben is beszéltek vele, tanácsokat adtak. Ő csak azt hajtja hogy nem igaz semmi mert az ő kisfia nem ilyen. Mikor egy gyereket megharapott és az édesanyja megkereste, ő fényképes bizonyítékot kért.
Szóval a helyzet nem hogy javulna, de egyre rosszabb. Előre félünk többen is mi lesz szeptembertől újra. Ha nem változik a helyzet érdemes a vezetőséget is bevonni? Nem gondolom jónak hogy egy gyerek megkeseríti egy egész csoport éveit. És mivel sok évvesztes gyerek van (köztük ez a kisfiú is) nem 1 hanem még 2 évig kell ezt elviselniük.
Nálunk nem tettek semmit. Az egyik óvónő fel is mondott az egyik ilyen gyerek miatt(2 volt a csoportban)
Mi megkaptuk az egyiket iskolába is. Hetente kétszer minimum be voltak hívatva a szülők. Szerencsére elköltöztek a városból.
Szégyen, nem szégyen én a végén már mondtam a lányomnak hogy rugdosd meg, üsd vissza ha már a tanárok nem tudnak mit csinálni...
Nálunk az osztályban van egy ilyen. Én is azt mondtam amit az 1-es, hogy üssön vissza. Az egyik tanárnőt feljelentették a szülők, még nekik áll feljebb. Az iskolőr semmit nem tesz. Egyetlen megoldás lenne ha megbukna ne akkor is az udvaron garázdálkodna.
A suli semmit se tesz. Max feljön a szülő, ejnye bejnye és ennyi
Üdv a klubban.
Ezernyi értekezlet, szülőkkel, vezetőséggel együtt, gyámhatósággal együtt.
Konkrétan az én fiam kezét harapta csontig, egy kislány maroknyi haját tövestűl tépte ki, rúgta az óvónőket, ordított déltől kettőig minden nap.
A gyerek óvodaköteles, anyuka 5ig otthagyta minden nap, ráadásul.
Utolsó évben anyuka átvitte egy másik oviba.
Kettő év minden napos panaszkodás, kérés, és minden után.
Nem tudsz mit tenni,nagyon sajnálom, átérzem.
#3 nem tud mit tenni az óvónő.
Nem szimplán rossz gyerek, hanem egy idegroncs. Láttál már ilyen gyereket? Szörnyű.
6
A szülő nincs ott az óvodában, ergo csak az óvónő az, aki a helyzetet kezelni tudja. Ha a szokásos módon nem megy, akkor nyilván a felettese bevonásával, vagy a gyámhatóság felé jelezve
#7 igen, leírtam, semmit nem tettek, mert nem tudnak.
Az óvónő nem fegyelmezhet oly módon, ahogy kellene egy ilyen gyereket, mert azonnal repül.
A gyámhatóság heti egy napra pszichológusra kötelezte, amíg oda jár, nem lépnek tovább. A vezetőség minden nap jelezte a szülőnek a napi panaszt. Attól srm javul a gyerek.
Nem kötelezheted semmire a szülőt.amig ő nem lép (kiveszi, stb) semmi változás. Sakk-matt.
"Az óvónő nem fegyelmezhet oly módon, ahogy kellene egy ilyen gyereket, mert azonnal repül"
Mert milyen módon kellene szerinted fegyelmezni? Felholtra verni vagy bezarni q szekrénybe? De, bizonyám, az óvónő dolga megoldani a helyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!