Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Normális az az elvárás egy 5...

Normális az az elvárás egy 5 évestől, hogy minden nap 2 órát feküdjön csendben, sötétben, még a többiek alszanak?

Figyelt kérdés

A lányom néhány hónapja nem alszik már délutánonként és mint ma kiderült, ameddig a többiek alszanak az oviban, neki is végig feküdnie kell addig.

Az év elején még azt mondták, hogy ha nem alszik el egy gyerkőc, akkor bevonják feladatokba, addig, még a többiek alszanak…

Szegénykém minden reggel elmondja, hogy nem akar az oviban aludni, de eddig nem értettem, hogy miért.


máj. 22. 22:29
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
10%

Én 34 vagyok és nálunk is ez volt, mikor én voltam ovis, legalábbis a mi csoportunkban. De volt csoport ahol fél óra után csendben felkelhettek a nem alvók és kivitték őket az udvarra. Na én direkt úgy próbáltam ovit keresni a gyerekemnek, hogy hol oldják ezt meg, de hiába. Az csak duma, hogy akkor a többi se akarnak aludni, ennyi a trükk, hogy aki nem aludt el, azt viszik ki. (Aztán próbáljon meg a többi is nem elaludni míg csendben fekszik, ez pont szuper módszer az elalvás segítésére.)


Egy nagyobb oviban összevonva az udvaron a nem akvókat meg lehetne oldani a pedagógus hiány mellett is. De nem, inkább pazaroljunk el 2 órát a gyerek napjából.

máj. 23. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
90%
21# ezzel nem értek egyet. 260 férőhelyes az óvódánk. Megoldhatatlan, hogy külön kivigyék őket, mert nincsenek óvónők. Így is mindent helyettesitéssel oldanak meg. Nem jelentkezik senki az állásra, a pályakezdők meg csak felügyelet mellett lehetnek a gyerekekkel. A mi helyettesitőnk aki délután van ő egész délelött egy autista gyerek mellett ül,aki még enni se tud segitség nélkül az óvónőnk meg nyugdíjba megy. Még senki nem jelentkezett a helyére és ez csak a mi csoportunk. A többiben is vannak óvónő hiány gondok.
máj. 23. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 anonim ***** válasza:
84%
Én bölcsiben voltam kisgyermeknevelo, nem oviban, viszont ott is minden csoportban volt pár gyerek, akinek nem ment az ebéd utáni alvás valamiért. Nyilván ők még kisebbek, így elsőnek nemhogy csendben nem pihentek, de sírtak, el akartak mászkálni ilyenkor, viszont végülis mind megszokták kis idővel. Sajnos ez ilyen, ahogy írták már, arra egyszerűen nincs személyzet, hogy a nemalvó gyerekeket külön foglalkoztassak, bár nálunk is próbálkozott be ezzel szülő, de amikor nem hallotta, bocsi, de kirohogtuk ezért a lehetetlen keresert 😅 mert ez egyszerűen nem életszerű. Annyit megtettünk, hogy az eber gyerekek mellé a papírmunka megírása után pl odaultunk simogatni őket, meg eljátszottak csendben egy plussel, babával ennyi. De hozzáteszem, bölcsiben kevesebb, mint feleannyi általában a csoportletszam, mint egy oviban, szóval oviban lehet, még arra sincs kapacitás, hogy valaki melleuljon simizni. :/ egy kis szabalykovetest hidd el, nem baj, ha tanul. :)
máj. 23. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
89%

21, persze mert az udvaron ricsajozó, motorozó, kiabáló gyerekek mellett olyan könnyű lenne bent aludni, amikor minden ablak az udvarra néz. Reális.

Meg az is, hogy erre van szabad kapacitás. Délután már csak egy óvónő van, dajka pedig 4 csoportra jut (nálunk) egy.

Gyerekem se aludt, mégis elfogadtuk, hogy akkor biza "kiesik" ennyi idő az életéből, egyébként meg semmi baja nem lesz egy gyereknek se abból, hogy egy kicsit megpróbál pihenni, megnyugtatni az idegrendszerét.

Nálunk egyébként úgy oldották meg, hogy ahogy idősebbek lettek, egyre csökkent az alvási idő. Nagycsoportban mar nem volt 1 óra sem. De még nagycsoportban is több volt az alvó gyerek, mint azok, akik nem tudtak egy szemhunyásnyit sem, így nyilván rájuk voltak jobban tekintettel. Helyesen.

máj. 23. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 anonim ***** válasza:
79%

Alapvetően tök jó ha valamelyik óvoda megtudja oldani hogy addig csendes foglalkozás legyen.

DE azt sem tartom problémának hogyha a nem alvó gyerek ugyanúgy csendes pihenőt tart. Így is tanulja hogy hogyan kell másokhoz alkalmazkodni, ami ugyanúgy fontos.

máj. 23. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/38 anonim ***** válasza:
76%
Kérdező normális, picit túltolod. Te leszel az iskolában is a minden lében kanál, akik ki borítják majd a tanárokat is.:/
máj. 23. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Lehet, hogy túlparázom a dolgot, ezt elismerem! Nem ismerem az óvodai hátteret, ezért tettem fel a kérdést! A válaszaitoknak köszönhetően már máshogy látom a helyzetet.

Nem szokásom akadékoskodni, egyszerűen csak aggódom a gyerekemért.

Többször beszéltem már vele erről, hogy az a pihenőidő és el kell fogadnia, ha mások alszanak, akkor csendben kell lennie. Engem tényleg csak az zavar(t), hogy 2 órán keresztül feküdnie kell, holott nagyon energikus.

És nem, nem játszhat csendben sem, mert akkor elveszik az alvóplüssét.

máj. 23. 10:45
 28/38 anonim ***** válasza:
84%
Kérdező én megèrtelek de gondolj már bele...tud egy öt éve csendben játszani ha nem fekszik? Persze, hogy nem. Ráadásul akkor mindenki játszani akar inkább.
máj. 23. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 anonim ***** válasza:
85%

Egy egészséges 5 éves gyereknek nem szabadna lelki törést okoznia az hogy 1,5-2 órát pihenni kell.

Mi lesz a suliban? Nem ül 45 percet végig mert nem akar? Meg kell szoknia hogy szabályok mindenhol vannak.

Nálunk hétvégén is ebéd után ha nem is akarnak aludni de 1 óra pihenés van mindenkinek. 3 és 10 évesek de megértik és felfogják ha nem is alszanak de fekvés, pihi van

máj. 23. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim ***** válasza:
63%
A te feladatod lett volna délutáni alvást beiktatni a hétköznapokban. Vagy ha annyira nem ment, a csendes pihenőt. Otthon is. És akkor nem okozna neki meglepetést az oviban sem.
máj. 23. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!