Csak szerintem nincs hatással a szülő a gyerekei viselkedésre?
Anyukám barátnője a lányával és annak párjával él egy háztartásban. Nemrég mesélte újra, hogy kegyetlenül káromkodnak, ordibálnak egymással, néha a nő rá is csap a férfira és megalázza azt(fordítva nem mondta). A férfi napi 12 órákat dolgozik, keveset van otthon, a nő eljár sokat szórakozik, havi 2 hétvégét legalább(és néha hétköznap is) a nagyi(80as) van a nő gyerekeivel. Mindkettő ovis, csodálatosan fejlődnek, értelmesek, pedig nem sokat foglalkozik velük anya barátnője, általában főz és eljátszanak egymással a gyerekek, apuka és anyuka is szinte alig. Úgy merült fel, hogy lehet, hogy válnának és az anyjukhoz nem kötődnek a gyerekek, a nagyival maradnának. Csupa koruknál fejlettebb rajz szerető családról, közel anyukához hatalmas szivecskét rajzolva, pedig velük is kiabálnak, és néha rájuk szoktak csapni, ha "rosszalkodnak", de a rosszalkodásnál alacsonyan van náluk a mérce, pl nem rakják el egyből a játékukat lefekvés előtt, mikor kérik. Én egyiküket sem kedvelem, csalják is egymást, bántalmazó kapcsolat mindkét oldalról, a néni pedig nagyon idős, kicsit már nem oké fejben, pl égve hagyja a gázt a tűzhelyen. Mindkét gyerek tökéletes magatartású, értelmes kisgyerek és szeretik a szüleiket, olyanok a rajzaik, hogy leesik az állam.
Én hasonló közegből jöttem, problémamentes gyerek voltam szép rajzokkal(tudtam mit kell rajzolni), tesóm nem, pedig ugyanaz a közeg. Oviban a gyerekem több ovistársára rácsaptak, volt, akikkel kiabáltak, káromkodtak az ovi udvarán is, volt, aki kocsmában ült az apjával, mikor arra sétáltunk meglátta a gyerekem és kijött köszönni neki.. volt, akire minden ráhagyott az anyja, vele meg is szakítottuk a kapcsolatot, mégis teljesen átlaggyerekek, semmi extra viselkedésre, nem beszéltek csúnyán, szinte nem is verekedtek az otthoni hatások ellenére. Én nem látom, hogy "el lehetne rontani" a gyereket, egyszerűen csak néhány magától olyan jó, mert rendben vannak fejben. Te ismersz ilyet, nem oké szülők, szimpatikus, normális viselkedésű gyerekek? Tudom van ellenpélda is, de szerintem ha a nevelés annyira meghatározó lenne, nem futnék bele ilyen sok helyzetbe.
"Csak szerintem nincs hatással a szülő a gyerekei viselkedésre?"
Igen, csak szerinted. Ez bizonyított dolog.
Dehogynem van hatással. Azért rajzol szivecskét anyu mellé, mert szereti és szeretné, hogy szeresse. Amilyen a szülő olyan legtöbbször a gyermek. A csúnya beszéd máshol is felvehető, elég az óvoda jó reggelt.
Azoknak a gyerekeknek egyáltalán nem jó a szülői közeg.
Te jó ég. Milyen környéken laktok ti?
Nyilván számít a nevelés, de vannak kivételek, mikor a gyerek valahogy mégis kiheveri a szülei hibáit.
"Csak szerintem nincs hatással a szülő a gyerekei viselkedésre?"
Csak szerinted.
A szülő nevelése döntő módon befolyásolja, hogy a gyereke hogyan viselkedik.
Nyilván tudok erről a hármasról, de ebben kb 10% alá tenném a szülői nevelést..
A képein mindenki boldog, a gyerek NEM káromkodik, nem verekszik, nem feszült, pedig tudom, hogy megütik és azt is, hogy többször látta, hogy az anyja az apját is, az ordibálás meg mindennapos, a gyerekek meg csendesek. A többiek sem verekednek az oviban, akiknek rácsaptak a kezére, fenekére, egyik anyuka az ovis szekrényeknél és mégis rendes lánya van.
Remek környéken lakunk egyébként, itt majdnem mindenki diplomás és jól élnek az emberek. Azt a részt nem értem, hogy ovis gyereknél nem vonnék le következtetést, hiszen később jobban tudja egy tini kontrollálni a viselkedését, az ovisok kevésbé tudatosak. Más kisgyerekek rajzain látszik, ha valami nincs rendben, pl haragszanak olyanért az anyjukra, hogy nem kaptak meg valamit és ott a kiabálás a rajzon, meg az érzelmek.. Nem hiszem, hogy ilyen közegből kikerülne olyan rajz, ahol szinte egymás kezét fogja gyerekek és szülők a karácsonyfa körül nagy mosollyal és szivecskékkel, ráadásul a nagymama nincs is rajta.
Szépen is elő lehet adni egyébként, én sem így hallottam, hanem hogy x nem bírta a nyomást, mert yal annyira hangosan veszekednek sokszor, hogy már többször megütötte és volt, hogy y nem bírta és visszakapta, illetve "énidőre" van szüksége, hogy nő is maradjon, ne csak anya és beleszerett valaki másba, x nem tudja, hogy legyen a gyermekelhelyezés, mert a gyerekek erősen kötődnek a nagyihoz, hiszen vele vannak a legtöbbet, mivel az apjuk, anyjuk sokat dolgozik a családért(egyébként nagyon gazdagok).
De, ha nem szépítünk kiabálnak, verekednek, csalják egymást, elhanyagolják a gyerekeket akiket a nagyi nevel. Csak szép köntösbe van bújtatva, értelmiségi háttérrel. A gyerekek meg mintagyerekek, amilyen én is voltam ilyen háttérrel, tesóm meg nem ilyen volt. Oviban is mindennapos volt, hogy kibukott egy-egy szülő, vagy rácsapott a gyerekre, vagy beszélt róla, a gyerekeik meg aranyos, kedves, átlaggyerekek, de aki hagyta a gyereket út mellett sétálni és kővel dobálózni meg homokot szórni, szemétben turkálni, és nem emelte fel a hangját és mindig kérte, ahelyett, hogy felszólította volna, és csak a legvégső veszélyes dolgoknál szólt rá, annak is szabálykövető nyugodt gyereke volt.
Szerintem, ha valamit hat a nevelés, akkor minimálisan, rajtam sem látszott meg, hogy késes fenyegetés van itthon meg tesómat falhoz vágták, apa meg anyát ütötte, mindig jó magatartású, szabálykövető, nem verekedős, csendes gyerek voltam, a tesóm meg az ellentétem(nyilván ezért vágták falhoz is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!