Pedagógiai szakszolgálatnál az iskolai halasztás kérelem miatt a pszichológiai és a pedagógiai vizsgálat(5 éves) miből áll?
Köszönöm szépen!
Nehéz ügy.
Én kértem a vizsgálatot, de az ovin keresztül küldtük be, így lehet úgy számít, mintha az ovi kezdeményezte volna.
Ha nem hozták volna ezt az új törvényt, most se erőltetném.
Születése óta fejlesztést kap, szépen menetel előre, de kell az az egy év. Még annak a végére se hoz majd be mindent.
Ha az óvoda küldött, akkor valószínűleg komplex vizsgálat, amiről fentebb írtam, hogy csak akkor fognak bármit is javasolni az iskolakezdésről benne, ha minimum BTMN-esnek bizonyul a gyerek.
Ha nem találják BTMN-esnek, akkor nem lesz javaslat a kapott papíron.
16, korábbi SNI-s? Azaz már lekerült róla?
Egyébként csak annak kell izgulnia, aki halasztást akar.
17. Nem került még le. Majd most egy-két hónapon belül kell megint mennünk.
Csak pár hete beugrott, és azóta nem hagy nyugodni, hogy nehogy visszatartsák. Mert ugye pl. figyelik, hogy mennyire izgága. Na most, új emberek között, új feladathelyzetben, az első negyed órában kicsit ficereg. De utána teljesen elmúlik (nyár óta van új fejlesztőnk privátban, Nála is ezt csinálta legelőször, azóta egyszer sem.) Csak hát egy Szakszolgálati vizsgálat pont ennyi ideig tart, úgyhogy jó eséllyel megint ráírják, hogy hiperkinetikus, holott nem az, csak zavarban van az elején. (Mint ahogy szerintem még a felnőttek is szoktak)
És véleményem szerint, kifejezetten hátra húzná, hogyha még egy évet az óvodában kellene elpazarolnia
18, a szakszolgálat csak most szeptember és december között foglalhat állást az iskolakezdéssel kapcsolatban BTMN-es és SNI-s gyerekek esetében, és csak akkor ha 5 évet betöltötte, de a 6-ot még nem.
Tehát nektek csak a novemberi szülinap előtti felülvizsgálaton szólhattak volna bele az iskolakezdésbe.
(Ezért szoktak rendkívüli felülvizsgálatot kérni erre az időszakra azok, akiknek halasztás kell).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!