Kisfiamnak tanítgatom a cipőfűzést, egyelőre nem megy egyedül, de érdeklődő. Vittem be az oviba is fűzős cipőt neki, h gyakorolhasson, mondtam neki reggel, h kérjeeg óvónénit, segítsen, ha mennek ki az udvarra. Erre nekiállt kétségbeesetten sírni, h vigyem haza a cipőt és hozzak térpőset, mert az óvónéni múltkor is azt mondta neki, h vegye fel egyedül, ő nem segít. És potyogtak a könnyei, h legyek kedves, hozzak másik cipőt. Látszott, h nagyon megrázhatta az eset, amikor nem segítettek neki. Vittem neki tépőzárasat, majd itthon gyakoroljuk a fűzést, de én ezt nem értem. Tényleg nem segítenek ilyesmiben az óvónénik a kicsiknek sem?
Az is érdekes, hogy akkor általánosságban jobban neveltek és önállóbbak voltak a gyerekek. Manapság 8-9 évesen sem tud mindenki gombolni vagy késsel-villával enni és várja a tanító segítségét. Ettől függetlenül nem értem az óvó nénit, az én gyerekem is korán kezdett cipőt kötni és engedte, hogy azt vegyen, segített neki. Szerintem a mai világban nem kell attól félnie, hogy tömegesen elkezdenek a többiek utánatok megtananítani a cipőkötést és olyan cipőt visznek.
2019. dec. 9. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
12/36 anonim válasza:
Nem kell tudnia, majd csak mikor iskolába megy. Tényleg nem segít az óvónő, nálunk pl a kicsiknek az 5 ujjas kesztyűnek sem örülnek ha nem tudja a gyerek egyedül felvenni
2019. dec. 9. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
13/36 A kérdező kommentje:
Ez akkor a hülyébbek lehúzzák a szintjükre az okosabbakat, hogy ne tűnjenek annyira hülyének esete. Ha 10-ből 9 szülő nem akar cipőfűzéssel bajlódni, az a maradék 1 se tegyen nekik keresztbe, mit különcködik? :D
2019. dec. 9. 11:27
14/36 anonim válasza:
"Ez akkor a hülyébbek lehúzzák a szintjükre az okosabbakat, hogy ne tűnjenek annyira hülyének esete. Ha 10-ből 9 szülő nem akar cipőfűzéssel bajlódni, az a maradék 1 se tegyen nekik keresztbe, mit különcködik? "
Nem, ez a tipikus idióta szülő esete, aki szerint mindenki hulye, csak ő az okos. Olyan cipőt adsz otthon a saját ygerekedre, amilyet akarsz. Ha neked az tetszik, amin lyukanként kell masnira kiitni a fűzőt, akkor olyat adsz rá. Otthon, játszótérre, nagyihoz, akárhova. Oviba meg, amíg nem tud ag a szerencsétlen gyerek masnit kötni, nem adsz rá fűzős cipőt. Vagy adsz rá, félre teszed a szekrénybe, és teszel mellé egy tepozarast amig az a szerencsétlen fel tud venni egyedul. Amikor meg viszed haza, rá adod a fűzőset. Ennyi. Nem agysebeszet. Ne, a többi szulok a lusta meg a hülye, hanem te, ha nem vagy képes felfogni.
2019. dec. 9. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
15/36 A kérdező kommentje:
Nyilván így fogok tenni, de ettől még nem lesznek a gyerekek az irányba terelgetve, hogy egyszer majd valamikor megtanulják. Ha 3-4 évig az oviban mindig tépőzáraznak és a szülők sem erőltetik a masnikötést, mikor és hogyan fognak megtanulni cipőt kötni? Én azt gondolnám, hogy nyilván nem erőszakkal és megkövetelve, de elkezdhetnék az óvónénik is segíteni abban a kicsiket, hogy majd nagycsoportra tudják is, amit most nem. De így? Semmi sem lesz ebből. Persze, én otthon tanítgathatom a fiam és a sulira már menni is fog neki, de nem arra számítottam, hogy az ovi nem lesz együttműködő.
2019. dec. 9. 12:04
16/36 A kérdező kommentje:
Én pont azt várnám az ovitól, hogy az óvónéni azért szól majd be, hogy anyuka, kezdjen el lassan cipő kötést tanítani a gyereknek, hogy mire nagy lesz, tudja. És nem azt, hogy nekik mind1, mi van a gyereken, csak neki ne kelljen segíteni. Azt hittem, együtt az óvónénikkel együttműködve tanítjuk majd a gyereket a szépre és jóra. Én csalódott vagyok most.
2019. dec. 9. 12:06
17/36 anonim válasza:
Hát ne haragudj kérdez, de nagyon butának tűnsz. Attól, hogy az oviba a szülő nem fűzős cipőt ad a gyerekre, otthon még taníthatja masnit kötni. Vagy ez nálatok csak a cipőkkel megy? Az én gyerekemnek volt anno fűzős játéka és esküdni mernek9ra higy az oviban is volt és van meg9ma is ilyen. Baromság lenne fűzős cipőt adnjj a gyerekekre, hogy majd ott húszan próbálkozzanak vele udvarra indulás előtt, hogy sikerül e....
2019. dec. 9. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
18/36 anonim válasza:
"Ez akkor a hülyébbek lehúzzák a szintjükre az okosabbakat, hogy ne tűnjenek annyira hülyének esete. Ha 10-ből 9 szülő nem akar cipőfűzéssel bajlódni, az a maradék 1 se tegyen nekik keresztbe, mit különcködik? "
Igen, ez pont az. És tipikus mentalitás az oviban, hogy a maradék óvónőnek minél kevesebb dolga legyen. Mi a fogkefével jártuk meg ugyanígy, pedig ott segíteni se kellett az óvónőnek. Vegyes csoportba került időlegesen az amúgy kiscsoportos gyerekem, és a kiscsoportban még nincs közösfogmosás, de a vegyesben a nagyobbaknak már igen. A gyerekem látta, és mondta nekem, hogy vigyünk be fogkefét. Én meg vittem, ő meg lelkes volt. Aztán az óvónő mondta, hogy vigyük haza, mert a kicsik még nem mosnak fogat. Kicsit leakadtam.
Sajnos el kell fogadni, hogy az óvónők ilyenek.
2019. dec. 9. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
19/36 anonim válasza:
Valóban nekik kellene tájékoztatni. Amúgy én 38 éves vagyok és volt tépözáras cipőm az oviban.
2019. dec. 9. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
20/36 anonim válasza:
Nagycsoportban is úgy zajlik, hogy valamikor téma lesz, megkérik a szülőket, hogy lassan már otthon meg kellene tanulnia a gyereknek cipőt kötni vagy mondjuk késsel-villával enni meg ollóval vágni... stb., mert bent is használni fogják. Nem az óvónénik tanítják meg egyenként, ahogy régen sem, hanem a szülő, bent meg már úgy tanul jobb híján, hogy fel kell vennie az iramot. Akinek már megy a cipőkötés, az természetesen vihet be fűzős cipőt.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!