Nem tervezett terhességnél ha nem vállalhatnád a gyereket, örökbe adnád?
Nem tudjátok milyen családba kerülne, ezért inkább megölnétek még magzat korban? Hát ezt nem fogom tudni megérteni!
És akik örökbe adják, azok az esetek 90%-ban nem eldobják, hanem gondoskodnak róla és örökbe ADJÁK! Óriási különbség.
Nem azt mondom, hogy az örökbe adók szentek, de ha nem tudják megadni, ami szükséges egy újszülöttnek (mind anyagilag, mint érzelmileg), akkor úgy gondoskodnak róla, hogy olyan családot nyújtanak neki, amit ő nem tudott volna megadni. Egy örökbeadónak hatalmas tisztelet jár, mert sokkal előrrébb helyezi magánál a gyereket.
Az örökbefogadó családok meg nem mumusok... (és nem nevelőszülők, a kettő totál más, nem is értem, aki ezt sem tudja, miért mondogatja itt a sületlenségeit).
Az örökbefogadott gyerek, meg nem tud csak úgy felkeresni senkit. A gyámügyön keresztül egy külön folyamat, amiben a szülőanyának is önként részt kell venni ahhoz, hogy létre jöjjön a találkozás, nem kell évekig rettegnie, hogy jön a gyerek, akit örökbe adott.
A kérdésre válaszolva:
Ha én ebben a helyzetben lennék biztos, hogy örökbe adnám, de mindenképpen alapítványon keresztül! Ott minden félnek segítenek, akárhogy döntesz, még az utolsó pillanatban is változtathatsz, ők akkor is melletted állnak, megismerheted az örökbefogadókat is és nem kötelező rájuk igent mondanod, ha nem szimpatikusak!
Ha gondolod írj rám, tudok mondani alapítványt vagy embert, akivel felveheted a kapcsolatot és nagyon jól jársz.
Egy örökbefogadásra várakozó anyuka
A habzó szájú abortuszellenesek végiggondolták, hogy min megy keresztül egy várandós nő, aki szerintetek csak egy élő inkubátor? Most komolyan, lássuk csak:
- van munkahelye, de növekszik a hasa, előbb-utóbb nem tudja már titkolni a terhességét, aztán vagy közli a részleteket, vagy nem...
- előfordulhat, hogy veszélyeztetett lesz, kapásból nem dolgozhat, marad a táppénz, ami ugye a fizetés 70%-a
- örüljön, hogy még mindezek ellenére megvan a munkahelye, és a szülés után visszatérhet
- megszüli, ami akár maradandó sérülésekkel, betegségekkel zárul, és visszamegy dolgozni. Gyerek sehol, és ekkor már kénytelen lesz közölni, hogy ja, bocs, örökbeadtam! Megvetések kereszttüzében kell tovább élnie, már ha nem rúgták ki....
Különben ettől a gyilkosozástól is kiver a víz, akkor hogy hívjátok azt, aki mondjuk tömegmészárlást hajt végre?
Hogyan lehet egyenértékű egy abortusz egy felnőtt ember megölésével?
Édes Istenem! De sok " okos " ember van! Drágáim! Ha nem tudjátok mi az ÖRÖKBEADÁS-ÖRÖKBEFOGADÁS, akkor legalább NE okoskodjatok! Ez tipikusan az, hogy ha csendben maradtál volna bölcsebb maradtál volna....!
Én az örökbeadást preferálom! Ha van kérdésed kedves kérdező, keress bátran!
#15-nek
Én úgy olvasom a sorokat, hogy itt csak azoknak habzik a szája,akik abortsuz pártiak! Én a magam nevében kikérem azokat, amiket írtál. Nem néztem soha kétlábon járó inkubátornak az életadókat, sőt. Mindig és mindenhol azt hangoztatom, amit le is írtam, hogy óriási önzetlenségről tesznek tanubizonyságot ezek a nők.
Én nem vagyok abortuszellenes, csak nem tudnám megtenni és sajnálom, hogy ennyire csak az van a köztudatban, hogy ez az egy opció lehetséges nemkívánt terhesség során és pont a Te féle hozzáállás növeli azt a bizonytalanságot, ami pl a kérdezőben is felmerült!
Nem fogom rosszul érezni magam, mert nekem a szívemben születik meg a gyerekem és más véleményen vagyunk. Az, hogy az életadónak milyen nehézségei vannak tény. Pont ezért írtam a válaszomban, hogy mindenképp forduljon minden ilyen helyzetben lévő alapítványhoz, mert az ő szakértelmük és tudásuk jelen helyzetben (is) pótolhatatlan.
A kérdező nagyon jól teszi, hogy informálódik és sokkal érettebben gondolkozik, mint pár válaszadó.
Azt még leírnám, hogy több olyan eset van, ahol az abortuszt nem tudja feldolgozni egy nő és élete végéig nyomasztja az, amit tett. (persze ellenpélda is van, hogy örökbefogadásnál van ugyane, de az sokkal ritkább)
Minden "szentnek" maga felé hajlik a keze. A 11-esnek is más lenne a véleménye, ha a sz.póág másik végén állna és nem gyerekre várna, hanem nem várt gyerekkel áldaná a sors.
A 15-ös jól összeszedte (de a táppénz csak 60 % vagy még annyi sincs, ha nincs elegendő mviszony). Ha nem tudnám megtartani, bizony arra se lenne pénzem, hogy kihordjam, nem beszélve a terhesség és szülés testi kínjairól, amit nincs az a pénz ami kompenzál. A várt, akart gyerekem kihordásába is belerokkantam, még hosszú évekbe fog telni mire vmennyire helyrejövök. Érte megérte. Másért ezt megtenni nem önzetlenség, hanem hülyeség, őngyilkosság, mazochizmus. Lehet gyilkosozni, de a saját gyermekemnek is csak azt javasolnám:
- tartsa meg, támogatjuk ahogy lehet,
- vagy vetesse el.
Az örökbeadás nem szolgálja az érdekét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!