Teljesen tanácstalan vagyok! Az örökbeadás lehet a megoldás?

Egyik 28 éves ismerősöm titkolta hogy terhes. Rendesen bejárt dolgozni, kicsit bővebb tuhákat hordott, úgy nézett ki mint aki felszedett pár kilót. Otthon lakott szüleinél.

Egyik nap elment dolgozni, útközben jöttek a fájások, bement a kórházba, megszült, ott hagyta a babát.

Otthon ment minden tovább, mintha misén történt volna.

Egyszer csak a postás hozott egy levelet, a szülei kibontották, s abban volt hogy még meg gondolhatja magát mielőtt végleg örökbe adná a babát...

Na a szülők azonnal mentek a lányukért, s vitték hogy azonnal vigyék haza az unokát, mi az hogy örökbe adja, majd ők felnevelik.

Na azóta is boldogan élnek, a szülei segítik, s nagyon bánja amit tett, de szégyelte hogy terhes, mert a barátja elhagyta, s úgy gondolta egyedül nem boldogúlna...

Ismertem olyat, aki örökbe adta a babáját, nyílt örökbe adással. Neki már volt egy kisfia.

Amikor beszélgettem vele, láthatóan nem bánta a döntését, inkább örült, hogy jó szülőket talált a babájának. Vele mentek a vizsgálatokra, stb. Az örökbefogadók mondták, hogy milyen nevet szeretnének adni, az örökbeadó azt is helyeselte. Az új anyuka készült a szoptatásra. Mondom, a lányon nem látszott, hogy bánná, inkább nyugodt volt attól a tudattól, hogy minden elrendeződik.

Nyilván sok múlik azon, hogy kinek milyenek a körülményei, a családi háttere, van-e támasza, nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is, stb.

jó döntést, sok erőt kívánok!

A gyász kezdeti szakasza nagyjából öt-hét év. Gondoljunk csak bele: a vér szerinti anyát nem segítik megértő családtagok, barátok – leggyakrabban egyedül kell megbirkóznia az érzéseivel. Ez egyaránt igaz a titkos és a nyílt örökbeadásokra. Ilyenkor a legtöbb, amit a kommunikáció fenntartásában érdekelt örökbe fogadó szülők tehetnek, hogy akkor is folytatják a levelek és fényképek küldését, ha nem jön válasz.

Sok vér szerinti szülő úgy éli meg az elválásnak ezt a korai fázisát, mint a poszttraumás stressz állapotában lévő emberek. Ez az érzelmi moratórium időszaka, a teljes érdektelenség állapota, amellyel a veszteség fölötti fájdalmukat próbálják csökkenteni. Ez még a manapság már igen gyakori tervezett, nyílt örökbefogadások esetében is így van. Egyes esetekben az örökbe fogadó szülők – megértve a kapcsolattartás jelentőségét  –, megpróbálnak még nyitottabbak lenni, miközben a vér szerinti szülők elzárkóznak. Ez frusztráló lehet, ha nem tudjuk, hogy az érzelmek tagadása része a „gyógyító gyász” normális folyamatának.

[…]

Egy gyermek halála esetén temetést tartunk, és mindenki együtt érez velünk. A vallások a gyászhoz kapcsolódó szertartásokkal segítenek bennünket halott gyermekünk elsiratásában, ezek során meg tudjuk osztani a fájdalmunkat másokkal. Azonban egy gyermek örökbeadásával kapcsolatban nincsenek könnyebbséget adó rítusaink. Egy vér szerinti anya gyakran még a terapeutájától sem kapja meg a szükséges empátiát. Claire sem kapott semmiféle segítséget ahhoz, hogy szembenézzen a történtekkel, és feldolgozza a veszteségét.

[…]

Nagyon fontos kiemelni a következőt: a veszteség okozta gyász és fájdalom, a titok, a csak részben megértett, fel nem dolgozott örökbefogadás generációról generációra öröklődik.

[…]

Amikor a vér szerinti szülő – akinek a környezete általában nem tud az örökbe adott gyermekről – házasságot köt, és további gyerekei születnek, a „második első gyermek” és környezete is úgy tudja, hogy ő „az” elsőszülött. Így őt érinti leginkább a hirtelen előkerült gyökérkereső története. Szembesülve örökbe adott testvére létével, hirtelen ijesztő módon kibillen addig egyértelműnek és megváltoztathatatlannak hitt pozíciójából, abból a szerepből, hogy ő „az első”, esetleg az egyetlen fiú vagy lány a családban.

[…]

Sam története is azt a lényeges tényt erősíti meg, hogy titok és magánügy között fontos különbség van. Az örökbefogadás esetén ez még hangsúlyozottabb. Amint láttuk, a titok megnyomorítja a vér szerinti szülők életét – mint Rose-ét, Samét és Claire-ét. Ennek ellenére sajnos még mindig elég gyakori, hogy az örökbefogadással együtt jár a titkolózás, és ez fojtogatóan borul minden érintettre. Azokat az örökbe fogadó szülőket, akik nem kaptak megerősítést arról, hogy a gyermektelenségük miatt érzett gyász normális része az örökbefogadásnak, rejtegetett érzelmeik megfosztják a gyógyulás lehetőségétől. Ha a vér szerinti és örökbe fogadott gyerekeknek nem mondják meg az igazságot saját maguk vagy testvéreik származásáról, ez megingatja a bizalmukat, és akadályozza identitásuk kialakulását. A könyvben leírt példák mind azt illusztrálják, hogy a titkolózás okozza a legtöbb kárt a családok életében.

[…]

A magánügy fogalmának természetesen – mint az élet bármely más területén – az örökbefogadás esetén is van létjogosultsága. Az embereknek szükségük van határokra; diszkrétnek kell lenniük atéren, hogy mit és kivel osztanak meg. Titok az, amikor a rád tartozó igazságot elzárják előled. Magánügy esetén te döntöd el, hogy kinek és mit akarsz elmondani magadról.

Egy gyermek számára a saját örökbefogadásának története magánügy. Sok gyerek panaszolja, hogy elkeseríti, amikor a szülei – például a bevásárlóközpontban – felületes ismerősöknek, szomszédoknak mesélnek az örökbefogadásának részleteiről. Ez sérti a gyerek magánéletét. A család sokat beszélgethet róla otthon, akár lehet ez esténként a mese tárgya. A gond abból adódik, hogy sokszor mindenféle idegen részletesen ismeri a gyerek történetét, mielőtt még ő kész lenne azt egészében megérteni, vagy mielőtt eldönthetné, hogy bizonyos emberekkel meg kívánja-e osztani azt.

[…]

A vér szerinti szülők sosem veszítik el azt a szerepüket, hogy ők adtak életet a gyermeknek, aki rajtuk, az ő génjeiken és történetükön keresztül kapcsolódik a múltjához. Történetük – legyen az szomorú, nehéz vagy akár borzalmas – az örökbe fogadott gyermek történetének is része. Az örökbefogadás ténye azt jelenti, hogy a vér szerinti szülőnek nincs valódi szülői, felnevelő szerepe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem törődhet a gyermekkel, nem gondolhat rá, ne lehetnének vele kapcsolatos vágyai, kívánságai, esetleg éppen az, hogy bárcsak másképpen alakultak volna a dolgok. Ha fontos nekünk a gyerek, akkor pozitív érzelmekkel és gondolatokkal kell viseltetnünk azok iránt, akik a világra hozták.

(Joyce Pavao: Az örökbefogadás háromszöge c. könyvének részletei)

Nem kell hogy nulla legyen vele kapcsolatod.

Léteznek olyan örökbefogadók, akik hajlandóak teret adni az örökbeadó anyukának, és akár rendszeresen kapcsolatot tartani.

-PL én kifejezetten örülnék, ha a leendő gyermekem ismerné azt aki megajándékozta az élettel, és tartanák a kapcsolatot, ha erre az anyukának is lenne igénye.

- Valószínűsítem, hogy ezzel a gyereknek és az örökbeadónak is könnyebb lenne feldolgozni a tényt, hogy így alakult az életük.

- Azt gondolom, minél többen szeretnek egy gyermeket,Ő annál gazdagabb lesz...