Ilyen helyzetben mit tennétek?
22 éves vagyok, a férjemmel most várjuk a fiúnkat.
A probléma az, hogy a nővéremnek van két gyereke, egyedül "neveli" őket, és nem dolgozik sehol. A nagyfia 11éves, a kislány most ballagott az oviból. Állandóan veri őket, szerinte ez a nevelés, de a gyerekek kék-zöld foltosak. Most a tanárnő észrevette, behivatták a nővéremet, ott volt a gyámügy, és minden hivatalos szerv. Megmondtak neki, hogy mégegy folt valamelyik gyereken, és elveszik őket tőle. Anyukám szerint fojtogathatta a kislányt, mert a nyakán is ott voltak a foltok.
Ha odakerül a sor, akkor anyu a fiút betudná fogadni, de a lányt már nem. Arra gondolt, hogy ha úgy lesz, akkor a kislány kerülhetne hozzánk. Én nagyon szeretem mindkét lurkót, de nemtudom jó döntés lenne-e, hisz úton van a mi közös gyerekünk is. Ti mit tennétek a helyemben ha úgy hozná a sors?
Válaszaitokat előre is Köszönöm!
Köszönöm a valaszokat!
Ő mellettem áll, nem zarkozik el attol sem hogy mindket gyereket befogadjuk. Mi ugye most koltoztunk az alberletbol a sajat lakasunkba, a szuletesi helyunktol kb 50km-re, egy csendes kis faluba, mert nem szerettem volna panelba szulni, és amúgy is egy csaladi hazban sokkal jobban ellehet lenni a gyerekekkel én szerintem. most mindkettonk fejeben ujratervezes van, mert hiaba 140 negyzetmeter a lakas, az eredeti terv nem megfelelo, ha jonnek hozzank a gyerekek. Egy szoba nekünk, egy a sajatunknak, egy konyha, és egy ebedlo van kialakitva. Arra gondoltam, hogy a gyerekszobat kéne atalakitani, hogy elferjenek harman a kesobbiekben (amig Pici, addig velunk lesz egy szobaban a csoppseg). De nem lesz-e nagy harc koztuk, esetleg nem-e ragadt rajuk a noverem hülye viselkedese, nem lesznek tulzsufolva egy szobaban? Ha idejonnek, akkor egyertelmu hogy a helyi iskolaba iratjuk őket, reggelente 50km elég sok lenne azert. Annyi kerdesem van magamba, az valami hihetetlen.. Remelem a mai nap folyaman ezt a temat, a lehetosegeket kivesezzuk a ferjemmel ha felkelt, remélem dulore tudunk jutni, eddig sosem volt semmi, amit ne tudtunk volna kozosen megoldani, megbeszelni.
Az egyik valaszolotol kerdezem :
mibol gondolja hogy elhagy a ferjem?
Mi a problemakat, legyen az barmi, nem eltussoljuk, és menekulunk elole, hanem megbeszeljuk, es megkeressuk az optimalis megoldast rá, hogy mindkettonknek jo legyen.
Nem hiaba elunk boldog, problemamentes hazassagban. De nem tagadom, voltak problemak, amiket en gerjesztettem a feltekenysegemmel, de aztan raebresztett hogy felesleges bolondsagokon aggodnom, es stresszelni mindkettonket.
Remelem, hogy ezt a hirtelen felmerulo problemat is megtudjuk majd beszelni, hogy mindenkinek jo legyen, foleg a ket gyereknek!
Tenyleg nagyon szepen koszonom a valaszokat!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem mondom hogy szétmentek de a baba születése után elég gyakori mihez kezdenél 22 évesen 3 gyerekkel gyesen,
pont eztért még ha ti vállaljátok is a gyámügy nem engedné öket hozátok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez nagyon nehéz szituáció.
Borzasztóan meg fog nehezedni mindenkinek a helyzete, de ha elég sok szív és kitartás van bennetek, akkor sokat nyerhettek vele. A gyerekeket pedig megmenthetitek és igazi esélyt kaphatnak tőletek a boldog életre.
Bár én magam valószínűleg nem vállalnám el. Tudom, hogy önző vagyok és nem tudnám más gyerekét annyira szeretni, mint a sajátomat. Ne rólam vegyetek példát!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azért nagyon könnyen mondják itt többen, hogy fogadják be mindkét gyereket. Belegondoltatok őszintén?
22 éves fiatal felnőtt, az ELSŐ babáját várja. Még várandósan, vagy pár hónapos ELSŐ babával, tapasztalatlanul, tele kérdésekkel vállaljon be egy kiskamaszt meg egy szeptemberben iskolába menőt? Nem egyszerű életkorú gyerekek. A közös gyerek érkezése is nehéz egy házaspárnak, sok-sok konfliktus forrása, a hormonok, a fáradtság, a prioritások megváltozása. Hát még egy/két nem saját, rokon gyerek, akik eddig valószínűleg nem ideálisan voltak nevelve, sok probléma lesz az összecsiszolódással, stb. Nem irigylem a helyzeteteket, mert ez óriási felelősség.
Szerintem első körben meg ellene kérdezni a gyámügyet, hogy egyáltalán jogilag, hivatalosan mik a lehetőségek? Egyáltalán, van-e rá lehetőség úgy ahogy ti elképzelitek, Anyukádhoz a fiú, hozzátok a lány. Ők biztosan tudnak tanácsot is adni.
Nehéz helyzet, kívánom hogy sikerüljön szeretettel, bölcsen megoldani. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!