Hogy mondjam el egy három éves kislánynak, hogy anyuci nincs többé?

Nem tudom eldönteni én se, hogy kamu-e a kérdés, vagy valós, de érdemes válaszolni rá, mert mindenki számára tanulságos, és elgondolkodtató, hogyan lehet eljárni ilyen esetben. Ez egy nehéz helyzet érzelmileg, de a gyermekhez -az ő korosztályának megfelelő módon- őszintének kell lenni, máskülönben zavart keltenénk a lelkében.

Családja, szülője válogatja, ki mivel magyarázza a halál utáni létet, de ez talán megnyugtató lehet a gyermeknek, ha a szülő megosztja vele. Aki úgy véli, elmondhatja a 3 évesének, hogy "anya már máshol van, el kellett mennie messzire, olyan messzire, hogy már nem tud visszajönni, mégis mindig szeretettel gondol rád!". Vagy ha máshogy vélekedik (a még élő) szülő, akkor más verziót mondj neki, a lényeg a hitelesség, a kongruens közlés, azaz hogy azt mondd neki, amit valójában érzel, gondolsz, kivéve, ha a te verziód kifejezetten zaklatottá teheti a kicsit!

Pontosan azért nem lehet receptszerűen válaszolni erre, mert a felnőttek körében különböző vélekedések illetve hitrendszerek vannak a halál utáni létről. A lényeg az őszintén belülről fakadó közlés, de ez megszűrve egy ésszerű kíméletességgel, és a gyermek korához mért megfogalmazási móddal, stílussal, elemekkel (pl tündérré vált, angyal lett, köddé vált stb, melyik felnőtt melyik verziót váli valósnak). Továbbá javaslom finomítani megnyugtató -és egyúttal valószínűsíthető- vonásokkal (pl.:"...elment, mégis szeretettel gondol rád és tudja, hogy jó és okos, ügyes gyermek vagy").

Úgy, hogy meghalt.

A mennyben tudsz találkozni legközelebb anyuval de addog sok dolog van itt a földön.

Meg fogja érteni ha lassan is.

Nem tudod megspórolni a fájdalmat és a hiányát.

Pótolni persze lehet.