Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Elsősorban kisgyerekes anyukák...

Elsősorban kisgyerekes anyukák véleményére lennék kíváncsi! Ti is így tettetek volna?

Figyelt kérdés

Tegnap voltam vérvételen. A várakozók között volt két kisgyerekes anyuka. Az egyikük egyedül érkezett, a másikuk egy fiatal nővel együtt, aki talán a testvére, barátnője lehetett az anyukának. Mindét kisgyerek teljesen nyugodt, békés volt, ahol a hölgy kísérő volt, ott látszott, hogy jól bánik a kisfiúval a kísérő is, a fiúcska is szépen elvolt a pótmamával, képeskönyvet nézegettek, ettek, ittak, mondőkáztak stb. Mindenútt az ANYUKÁTÓL vettek vért, a gyerek csak kísérő volt. Annak ellenére, hogy a gyerekek békések voltak, az anyukák pedig szemmel láthatóan egészségesek, a kisgyerek ottlétét felhasználva, mindketten jelezték, hogy gyerekkel vannak és vegyék őket előre, ami meg is történt, miközben ugye a többi beteg ennyivel többet vár.

Magam négygyerekes édesanya vagyok, bár már kinőttek a kisgyerek korból. Nem írtam volna ki a kérdést, ha nem egy kemoterápiás kezelés után 4 nappal lettem volna, én is arra vágytam, hogy minél hamarabb hazaérjek.



#vérvétel #soron kívül
2019. júl. 10. 08:47
1 2 3 4
 31/35 anonim ***** válasza:
64%
Ezért örülök hogy Nyíregyhazan külön van a vérvétel a kismamáknak a szülészeti tömbben. És ott mindenki kivárja a sorát.
2019. júl. 10. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/35 anonim ***** válasza:
90%

Az automatikus, önhatalmú előrefurakodást nem szeretem és nem is tudom megérteni, pláne ilyen esetben, de azt igen, ha a dolgozók veszik előre - saját belátásuk szerint - azokat, akikről úgy gondolják, hogy előre kell venni. Nálunk az összes laborban így van a városban. A pici gyerekkel érkezőket, a terheléses vércukorvizsgálatosokat, a rosszabb állapotban lévőket mindig előreveszik. Volt már, hogy egyik kategóriába sem tartoztam éppen, csak dolgozni siettem volna, és a 7-kor nyitó laborba megérkeztem fél hétkor, de már így is a 40. voltam, mert a mamik már 6 előtt ottvoltak. Közben ugye jöttek mások is, előrevettek sokakat, én meg egy másfélóra elteltével azt mondtam, hogy f szom az egészbe, inkább megyek dolgozni. Elmentem két nap múlva, bevállalva, hogy későbbre megyek, amikor már nincs tömeg, és nem eszem délelőtt 10-ig, ami nekem mondjuk elég para IR betegséggel, de akkor legalább fél óra alatt letudtam az egészet. Ez van. A legtöbb laborban nyitáskor vannak a legtöbben, egyrészt a sok éhgyomri vérvételes miatt, másrészt az idősebbek miatt, akik úgy gondolják, ha minél hamarabb odaérnek, akkor annál előbb kerülnek sorra (az valamiért nem zavarja őket, hogy ők nyitás előtt várakoznak több, mint egy órát). Ha nem muszáj éhgyomorral érkezni, nem is szoktam korán menni sehová. Viszont ha cukorterhelésre megyek, akkor muszáj, igaz, akkor előre is vesznek, hiszen az amúgy is sok időt vesz igénybe.


Azon viszont meglepődtem, amikor a nagyfiamat (11 volt akkor) kísértem vérvételre, fel is készültünk a több, mint egy órás várakozásra, erre tíz perccel az érkezésünk után behívtak minket. Ő azért már nem volt kicsi, kivárta volna a sorát. Persze, ha már behívtak, nem reklamáltam, azzal is csak húztuk volna az időt.

2019. júl. 10. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 anonim ***** válasza:
82%

Kisgyerekes anyukaként írom, nem szoktam ilyet csinálni. (Bár vérvételre tuti nem mennék gyerekkel, mert néha rosszul leszek tőle). Más orvosi vizsgálatomra sem szívesen vinném, de ha muszáj, nem kérném, hogy előre vegyenek. Pont ezért, mert nem tudhatom, kinek mi a gondja.

De mindig lesznek ilyen típusú emberek. Felesleges fennakadnod rajta, mert csak magadat keseríted.

2019. júl. 10. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 anonim ***** válasza:
40%

Természetesen itt senki nem csinál ilyet. Csak a való életben. Ez felettébb érdekes.


De ez ilyen, itt mindenki minden nap főz, terhesség alatt is végig szexistennő még 40. héten is, a gyerekek nem tableteznek, viszont mindenki gyereke csodaszép minden ismerős szerint és persze átlagnál okosabb.


Anyukák, névtelen fórum, lehet ám igazat is mondani!

2019. júl. 10. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/35 anonim ***** válasza:

Ezekben az esetekben nem kértem volna magam előre. Nekem is van, hogy otthon várnak a gyerekeim és azért sietek. Persze ha nyűgös a gyerek és nem tud segítséget kérni az anya/apa, akkor menjen. Mondjuk a kedvencem, amikor rendőrök hoznak valakit vezetőszáron és bemennek mindenki elé (bár persze itt nem a páciens kényelméről van szó, hanem arról, hogy ne kösse le órákra a két rendőrt). :)


Jobbulást kívánok neked!

2019. júl. 14. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!