Hogyan lehet megtanítani egy gyereknek, hogy egyedül is játsszon?

Nem nem, nem miattad van. Az öcsém volt ilyen. Még az egyéni tevékenységekhez is közönség kellett neki, pl rajzolás, ilyesmik. Nem kell részt venned, csak nézd, és ha nincs ott valaki nézni, akkor hisztizik. Pokoli volt, 5 évvel vagyok idősebb nála, a felnőttek szerint majd de jól eljátszom vele, hát szörnyen untam. Iskolában is tanulni kellett vele sajnos, hatodikos koráig. A mai napig imádja a közönséget mindenhez, és utál egyedül lenni. Ilyen személyiség. Én fél napokat elvoltam egyedül a nappaliban, amíg anyukám végezte a házimunkát, már akkor is, amikor másztam: állítólag körbemásztam a szobát, csekkoltam az összes játékot, és minden nap megvolt, hogy kb mikor végzek, és anyukám akkorra időzítette az ebédet :) Hát szóval van ilyen is, olyan is.

Tanácsom, hogy legyetek egy helyiségben, és próbálj meg néha percekre mást csinálni, és fokozatosan növeld ennek az idejét. Így azt érzi, hogy ott vagy vele, de fokozatosan hozzászokik, hogy ha ott is vagy, néha mást csinálsz, és úgy is együtt lehet lenni. Nekem az öcsémnél bevált, nem tudom, nálad működne-e.

Fiam detto matrica baba volt végig, játszószőnyeg,hinta, mindegy mibe raktam babaként ordított ha nem feküdtem,ültem mellette, nehéz volt de elfogadtam,ilyen típus.

Most 3 éves, még 2 és fél évesen ő is benne volt ebbe az anya nélkül inkább nem csinálok semmit és hisztizek, de ahogy közelített a 3-hoz kezdett ez változni sokat.

Most már nem zavarja ha mosok,főzök,takarítok addig eljátszik egyedül pedig ő tényleg extrém matrica gyerkőc volt,tehát van remény.

Fokozatosan hozzászokott, mindig elmondom neki előre a napot tehát pl anya most játszik veled, aztán berakok mosást,elkészülődünk és lemegyünk pl.

Tehát bármit tudok csinálni ha előtte egy fél órát játszok vele, onnantól nem zavarja ha elmegyek a dolgomra.

Nem vagy szaranya, ilyen típusú gyerkőcök ők, tehát később még változhat ne félj. 2 és fél évesen enyémen pl extra erős szeparációs szorongás is volt, de okosodnak,ügyesednek.

Majd ha megy oviba és levállik rólunk és hiányozni fog ez még nekünk :)

A bölcsődés korúak nevelése többnyire arról szól, hogy "anya (apa) legyél velem mindig". Persze van egy "tól ig" határ, egyéntől függően, hogy ki milyen temperamentumú.

Idézek egy hivatalos, magyarországi kísérletet (pszichológiai megfigyelést), ismerem is a szakembereket, országos hírűek. Ennek során a 90es években igen sok magyarországi óvodában kikérdezték az ovisokat, mit szeretnek legjobban az oviban.

A többség válasza ez volt: "Ha anya/apa értem jön, az a legjobb." És ez érthető. Pici gyermekek.

Na most, ha az ovisok zöme ilyen (érthető módon), akkor pláne a totyogók többsége meg pláne. Tudomásul kell venni, és ennek szellemében hozzáállni a neveléshez.

Hogy mit lehet tenni? Idő, szeretet türelem. A lényeget tekintve ezen felül nem nagyon lehet mit mondani. Meg kell érteni az egyes életkorok sajátságait, meg a kivételeket is. Ez viszont tipikus (többségi) életkori sajátosság, ami a gyermekedre jellemző, mármint a korát tekintve.

Szóval nincs baj, a gyermeknevelés meg részben örömteli, részben meg nehéz, ez van. De az egyik kulcs: mind jobban érteni az egyes korosztályokat és az egyéneket. És önmagukat is.