Ki nevel itt segítség nélkül gyereket?

Két gyereket nevelek egyedül, az apjuk el ment mikor a nagy 4, a kicsi 2 éves volt.

Azóta semmi segítségem. Rokonok messze vannak, barátok nem nagyon vannak.

Azóta már eltelt 3 év. Sokszor nagyon nehezen, de mindig meg voltunk.

Nálunk férjem szülei le se sz*rnak minket, egyszer látták mikor megszületett a fiam azóta két éves... Az én szüleim pedig 300 kmre laknak. Ráadásul fel éve költöztünk új városba ahol senkit sem ismerek, nincsenek meg barátaim stb szóval tényleg egyedül vagyunk a férjemmel meg a gyerekkel. Nehéz, de nem megoldhatatlan. Az én szüleim 2-3 hetente jönnek fel egy hétvégére. Ilyenkor az elején mikor még pici volt a fiam mi is otthon voltunk, de idővel rajottunk meg szüleim is szóltak, hogy nem kell ott ülnünk és figyelni őket, elvannak a gyerekkel, ha szeretnénk elmenni vásárolni, járkálni, vagy csak szimplán moziba beülni megnezni egy filmet, nyugodtan menjünk. Így azóta, a randizós időtöltést olyankor rá idozitjuk amikor a szüleim jönnek látogatóba. Ők elvannak a gyerekkel, nekünk meg a férjemmel van egy kis időnk egymásra.

Egyébként kicsit én is irigylem azokat akik heti szinten vagy minden nap le tudják "passzolni" a gyereket a nagyszülőknek. De tudtam mit vállaltam. A férjem szüleivel a gyerek előtt sem volt jobb a kapcsolatunk, és a szüleim akkor is 300 kmre laktam. Tudtuk hogy csak egymásra számíthatunk majd. Szerencsére olyan férjem van aki mindenben segít, és maximálisan a társam.

Én is teljesen egyedül nevelem az enyém, Szerencsére nagyon jó barátokat találtam, így sürgős esetben rájuk számíthatok. Sürgős eset például amikor műtétre mentem, és három barátom oldotta meg egymás között a fiam felügyeletét.

Fodrász, fogorvos akármilyen a másik orvos, oda minden hova jön velem.

Szerintem sem kell szégyellni, ha valakinek van segítsége. És nem is természetellenes, sőt. Szerencsére olyan családom van, hogy segítünk egymásnak. Kar, ha egymásnak feszül a két tábor. Kar, ha azokat lenézik, akiknek van segítségük. Nem azért fogadjuk el, mert anélkül nem tudnánk megoldani, hanem mert miért keserítenénk meg az életünket, ha lehet másképp is.

Kifejezetten sajnálom, akinek semmi segítsége nincs. Szörnyű lehet. Anyám ot gyereket nevelt így. Nem tudom, hogy birta.

Örülök, ha segíthetek, és sajnálom, hogy nem tudok mindenkinek. Együttérzek veletek, tényleg.

(Amúgy a “magadnak szülted, oldd meg tök egyedül” elmélettel egyáltalán nem értek egyet. Kérésre bővebben is kifejtem.)

És bocs, ha offoltam. Illetve bocs, hogy offoltam.

Előző, én is ezen nevetek. Engem azért pontoztak le, mert azt írtam, hogy régen a több generáció volt az alap.

A kérdés raadásul az volt, "hogy élitek meg?", nem vmi objektív dolog.

Szerintem a nem nehéz volt a gond az ikres anyukánál, mert a kérdező eleve nehézségeket várt, még ha le sem írta, de a kettőtökön kívül senki mondattal sugallta.

Egyébként én is hallottam régi sztorikat, nem

csak a generàcióssegítség miatt volt könnyebb 50 éve, hanem mert az embereket nem érdekelték a gyerekeik, csak annyira, hogy nőjön fel.

Simán szaladgáltak az utcán, nem tartottak semmilyen veszélytől, kimentek egyedül, játszottak életveszélyeseket is, jól elverték őket néha, ott töltötték ki a dühüket rajtuk, ahol lehetett, a gyerekek dolgoztak vagy melóztak otthon, alig látták a szüleiket!

Így én sem szakadnék bele, dekorációnak meg boxzsáknak és munkásnak számítottak a gyerekek, csak a pénzt vitték, abból is keveset, de megérte szülni, mert többet termelt a házhoz, mint amennyit elvitt.

Manapság nehéz csak gyereket nevelni, mióta gondolkozni kell, megoldásokat gyártani, foglalkozni vele. Korábban meg úgy tartották őket, mint az állatokat, ki a mezőre, befogni munkára, neveljék egymást, elverni őket, ha bajunk van.

Hálistennek már az állatokat sem így tartják.

Nekem hajmeresztő dolgokat meséltek a nagyszüleim, szüleim, Bp melletti faluban laktak, bejártak dolgozni, ha ma élnének, már az egész család életfogytiglant kapna gyermekbántalmazásért/gyermekveszélyeztetésért.