Téged nem örjít meg, hogy nem eszik?
Katasztrofális amit művel a 16 hónapos gyerkőcöm. Kb. 4 hónapja megy ez már... Szinte 000000 amit eszik. Ma például csak 1 db gold fischli halat és 2 kocka görögdinnyét evett.
Ha az etetőszékbe kerül akkor mindn kaját válogatás nélkül (!!!) ledobálja és szétpacsmagol mindent. Mintha utálna enni, mintha sosem lenne éhes. Ma már 3-szor adtam neki oda az ételt, hiszen ha éhes majd megeszi. Na, ő nem. Ő inkább egész nap semmit nem eszik. NEM ZAVARJA!!!! Minősíthetetlenül viselkedik az etetőszékben, szétfacsarja az ételt, ránkdobálja. Rengeteget mondtam szépen-kevésbé szépen, kapott már büntit a dobálásért, már mindent próbáltam de ez valami idegölő. És az meg a másik, hogy nem hiszem el, hogy egy 16 hónaposnak elég naponta 2 falat kenyér. Húst nem vesz a szájába, semmi olyat nem lehet neki adni ami kanalas, mert nem fogadja el azt sem. Kedvenc étele sincs... :( Teljesen kiborító a helyzet.
Nem vagy egyedül ezzel a problémával. A lányom 1 éves kora után kezdte el a nem evést. Mondjuk addig sem volt egy nagy evő, de azóta katasztrófa. Most lesz 3 éves és semmi javulás. Mi is kipróbáltunk már többféle vitamint, de semmi. Kipróbáltuk már, h csak akkor adunk neki enni, ha kér, de simán elvan kaja nélkül. Én nem tudom, h fotoszintetizál vagy mi, de kevesebbet eszik, mint egy kismadár. Kb. 1 héten van 1-2 nap, amikor önmagához képest jól eszik, a többi nap meg alig. Én is a falra mászok ettől. 3 éves és 11kg. 1 évesen volt 9kg!
Még az a szerencse, hogy legalább a gyümölcsöket szereti. Egy doboz málnát simán benyom, na de mint főétkezés :)
Az én kisfiam 1 éves korában kezdte a nemevést. Kínlódtunk sokáig, mindenféle vitamint kipróbáltunk hátha javít az étvágyán, de nem jött be semmi.
Majd 2,5 éves korában meguntam. Ha nem eszik hát nem, én nem erőltetem. Tényleg annyit evett, amennyit ő akart, volt, hogy reggelire 2 falatot és egész nap semmit. Így ment 3 napig, majd egyszercsak úgy megéhezett, hogy 3. nap vacsorára 2 nagy szelet kenyeret megevett felvágottal és paradicsommal, amit azelőtt úgy kellett beletömni.
Bár az étvágyával még mindig vannak gondok, de mostmár nem erőltetek semmit, annyit eszik, amennyit.
Béres cseppet viszont mindennap kap.
14:11 és az utána írónak: ezek szerint van ilyen. Mondjuk nem tudom mit csodálkozom, ,mert én pont a kis súlylom miatt nem lehettem iskolaérett időben. Kb. 14 kiló voltam 6 évesen.
A mi gyerkőcünk 1 évesen pont 8000 gr volt, most 16 hónaposan 8600.
Azért valahol midig ott motoszkál bennem, hogy tényleg a fog-e, nincs -e felszívódási zavara, lisztérzékenysége. Ennek a fajta kivizsgálás-tortúrának eddig még nem mertük kitenni.
Higyjem el, hogy lehet élni rendesen napi 1 gold fschli kekszen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!