Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Kisgyerekek mellett melyik...

Kisgyerekek mellett melyik munkát választanátok?

Figyelt kérdés

34 éves vagyok, egy 5 éves ovis kisfiam van, valamint egy majdnem 3 éves, aki szeptemberben kezdi majd az ovit.

Az elmúlt 5 évben itthon voltam, most itt lesz az ideje visszamennem dolgozni. Nyelvtanári diplomám van, de nem iskolából jöttem el babázni, egy nagy multi cégnél voltam idegennyelvi ügyintéző. Itt jó volt a fizetés, így a GYED-hez jó volt, de visszamenni tuti nem fogok ide - eleve 5-ig tart a munkaidő, 50 percnyire van tőlünk, részmunkaidőt nem tudnak biztosítani, stresszes is, stb. Nem kisgyerekek mellé való.


Szóval új munkahely kell, de arra is gondoltam, mi lenne, ha megpróbálnék vállalkozóként (KATA) magántanárként megélni. Sokat tanítottam már magánban, szeretem is, de mindig főállású munka vagy egyetem mellett csináltam, azt még nem próbáltam, hogy teljesen ebből megélni. A másik lehetőség, hogy keresek egy munkahelyet, ami valamennyire azért lazább, rugalmasabb, mint ahonnan eljöttem szülni.


Én a magántanítás felé húzok, ennek előnyei:

- magam ura vagyok, rugalmas, szabadon osztom be az óráimat

- két népszerű nyelvből van tanári diplomám (angol, spanyol), a korábbi tapasztalataim, illetve hasonlóval foglalkozó ismerőseim szerint lenne rá kereslet, sok tanítványom lehetne (Budapesten élek, de manapság ugye sokan Skype-os órákat is tartanak, így bárhonnan lehetnének tanítványaim)

- 90 percért 4000 ft-ot simán el lehet kérni (ezzel nem is számítanék drágának Pesten), így nem túl nagy óraszámmal is normális fizetés jöhetne össze

- persze az órákra készülni is kell, de azt lehet kötetlen időben, a gyerekekhez tudnám igazítani

- ha betegek a gyerekek, nem kellene szabikkal, táppénzzel bajlódni, és minden órámat sem kellene lemondanom, ha itthonról tanítok

- szeretek tanítani, mindig élveztem a magántanítást

- ha nem lenne elég tanítvány, el lehetne menni egy-egy nyelvtanfolyamot is oktatni nyelviskolába, illetve fordításokat is vállalhatnék


Hátrányok:

- bizonytalanabb, mint egy fix állás, a tanítványok jönnek-mennek, lemondják az órát, sose tudom előre, mennyi lesz a havi bevétel

- a legtöbben a késő délutáni, esti órákban szeretnének tanulni, de nekem ugye ez a gyerekek miatt pont nem jó - persze mindig van, aki napközben tanulna (egyetemisták, rugalmas munkaidejű felnőttek, gyerekek közvetlenül suli után), de nem tudom, így is összejönne-e elég tanítvány

-a keresetem jó lehetne, de KATA-s vállalkozóként a nyugdíj pl nem tud kecsegtető...


A másik lehetőség valami céges munka lenne, fixebb munkaidővel, stabil (de lehet hogy kevesebb) fizetéssel, kevesebb szabadsággal, valószínűleg stresszesebb lenne és nem biztos, hogy szeretném annyira, mint a tanítást.


Közoktatásba nem szeretnék elmenni, pedig tudom, hogy talán az lenne a legcélszerűbb (magánórákkal felturbózva a fizetést), de próbáltam, nem nekem való.


A férjem egyébként viszonylag jól keres (nettó 400 körül), így beleférne, hogy az elején próbálkozok a tanítással, aztán ha nem válik be, keresek valami fixet.


Ti mit tennétek?


2019. jan. 27. 09:26
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
83%
Ha a férjed támogat a magántanárkodásban, én a helyedben már most elkezdeném és nyolc-kilenc hónap alatt kiderülne van-e kereslet az óráimra, bírom-e csinálni, hogy alakul.
2019. jan. 27. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
83%
Én megpróbálnám a magántanárosdit. Én is katás vagyok, otthonról, kötetlenül dolgozom, csak tök más területen. Mindent megér, hogy nincs fejvakarás, ha az ovisom beteg, nem fenyegetnek kirúgással, ha sok a táppénz a gyerek miatt, nem gáz megoldani a szüneteket, rugalmas vagyok stb. Nyugdíj... sztem nekünk úgyse lesz, legalábbis nem értelmes összeg, erről gondoskodhatunk magunknak is már előre.
2019. jan. 27. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
84%
Nem tudom neked mi számít normális fizetésnek, de már 200 eFt fizetés + a vállalkozás költségeihez is napi 5 órát kellene dolgoznod. Össze tudsz szedni ennyi tanulót? Azt meg nem értem, hogy miért lenne megoldva a gyerek, ha beteg. Én biztos nem fizetnék egy magántanárnak, ha közben egy beteg gyerekre vigyázna.
2019. jan. 27. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
89%

Én a magántanárosdit választanám, DE én anno sokat jártam magántanárhoz ( betegségek miatt ), és az egyik matektanáromnál folyamatosan otthon volt a három gyereke már késő délután mentem iskola után. Azt kell mondjam elég zavaró volt , már nagyobbak voltak a gyerekek de mégis. Jöttek , mentek , ugrándoztak hangosan beszéltek nézték a tv-t ugye úgy mint egy gyerek.nem jöttek be konkrétan a szobában voltunk akkor is minden behallatszott folyamatos nyávogás, vinnyogás.

Aztán a főiskolai felvételi előtt külön jártam biológia tanárhoz mert azt nem tanultuk a középiskolában, neki egy lánya volt valami ének tagozatos volt , így mikor ott voltam állandóan énekelt a másik szobában, hát ez is elég zavaró volt.

Úgyhogy azért a három-öt éves gyerek felügyeletét olyankor is meg kell oldanod , hogy lehetőleg ne legyenek meg otthon hacsak nem valami nagy házatok van, mert még nekem gyerekszemmel is nehéz volt, nem tudtam oda koncentrálni.

2019. jan. 27. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
83%
Én először a magántanári állást próbálnám meg, ha mégsem jön össze, akkor még mindig lehet keresni valamit, főleg ha a férjed is támogat. Esetleg négy órában elmenni valahová dolgozni, mellette esetleg fordítói munkákat vállalni?
2019. jan. 27. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
58%

Ami tuti, hogy nem tudsz úgy tanítani ha a gyerekek ott vannak. Kb a gyerekek 12-14 éves koráig a gyerekenek mindig van igényük, és sokszor nincsenek vagy nem tudnak tekintettel lenni arra hogy neked tanítványod van. Ha betegek akkor meg pláne.


Na most a magán tanárkodás mindenképpen kora délutántól estig tart. Otthon kisgyerekekkel ezt szerintem képtelenség megoldani. Ahogy fentebb is írták, ha a gyerek otthon van az mindenképpen zavaró körülmény, még ha nagyival a másik szobában is van akkor is téged akar, vagy üvölt, vagy éppen csak leesett a vajas kenyere...


Amit én ajánlok, hogy talán ne egyfös embereket akarj tanítani, hanem legyen elöször heti 1-2x (amikor pl nagyinál vannak délután a gyerekek) intenzív érettségire, felvételire fekészítö kicsi 3-5 fös csoportjaid. Ekkor erötelejsen a kommunikációra koncentrálni, és egy picit sem magyarul beszélni. Ìgy egy napon 2 órán belül össze szedsz annyi pénzt mintha minden órában valaki más jön, idöben neked kevesebb, a tanulóknak intenzívebb, és a pénz ugyan annyi.

2019. jan. 27. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
0%
Alsó hangon 6000/óra díjjal kezdeném. Az a 60 perc. Hidd el, lenne rá kereslet. Max eggyel kevesebb tanítvány lesz, de akkor annyival több a szabadidőd is.
2019. jan. 27. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
0%
Kiprobálnám magam vállalkozóként, nyitnék egy önkéntes magánnyugdijpénztári tagságot.
2019. jan. 27. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
52%
Szerintem 6000/órát hatalmas pofátlanság lenne elkérni bárkitől úgy, hogy a gyerekek is otthon vannak, tehát nem 110%-ban a tanulóra figyel a kérdező, ráadásul mondhatni "pályakezdő".
2019. jan. 27. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Ėn még elmenėk helyedbe nyelvtanårnak valamilyen iskolába hugån vagy állami ,közėpiskola vagy általånos az inkább gyerek kompatibilis ha fėrjed jól keres akkor nyugodtan elmehet iskolába tanítani.
2019. jan. 27. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!