Felkészíted valahogyan gyermekedet, hogy mit tegyen ha "gonosz" felnőttel találkozik?
Igen
De szerintem a gyerekek nap mint nap kapnak gonosz gyerekektöl lelki bántalmazást. Ès sajnos ök maguk is bántalmazók leszenek annélkül, hogy ezzel tisztába lennének.
Èn beszélgetni szoktam velük milyen volt a napjuk, mit csináltak, volt-e olyan ovonéni vagy tanár akit kevésbé szeretnek, ha igen miért... De ugyan ezt kérdezem a gyerek társaikról is.
De ugyan úgy elbeszélgetek velük, hogy ö maguk se legyenek bántalmazók, és ne gúnyolják, nevessék ki a többi gyereket...
Persze.
Alap, hogy már egészen kicsi kora óta arra vannak nevelve, hogy nem kell kedvük, belső indítttaásuk ellenére semmit sem tenniük más felnőtteknek, azaz: nem tukmáljuk soha, hogy adj puszi Józsibácsinak vagy fogd meg Marikanéni kezét. Ha magától teszi, ok, de nem követeljük.
Azt is pontosan tudják, hogy létezik a tiltott zóna, hová senki nem nyúlhat: ez a fürdőruhájuk által takart rész.
Ha ilyeneket tenne velük valaki, vagy kényszerítené akarná akármire, akkor azonnal szóljanak nekünk, ha nem vagyunk jelen, akkor másik bizalmi személynek. Az illetőnek pedig kiabálják a képébe, hogy NEEEEEM! és szaladjanak el.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy érzéseiket, megérzéseiket határtalan nyitottsággal kezeljük a kezdetektől. Nincs olyan, amit ne mondanának el ÉS ne kezelnénk nagyon komolyan. Hogy érezzék, ami nekik fontos, nekünk is ugyanolyan fontos, és bármit elmondhatnak, soha nem ők lesznek hibáztatva.
Nincs olyan, hogy ha pl. sír, hogy megütötte a térdét, mert elesett futás közben, hogy "látod, mondtam, hogy ne futkározz, mert megjárod, meg is jártad", helyette az van, hogy "sajnálom, hogy fáj, gyere, meggyógyítjuk". Azaz mindig az érzéseikre válaszlunk és valid válasszal.
Azt is tudják, hogy ha egy nagyobb bánt egy kisebbet, az rossz. Akkor is, ha az illető tanár vagy más felnőtt. És életbe lép a szabály, hogy nekünk szólni. Semmit nem eltűrni az ilyesmiből.
Nagyon nagy hangsúlyt helyezünk az ilyesmire, online és offline is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!