Ti mit tennétek, ha édesanyátok azt vágná a fejetekhez, hogy azért borzasztó válogatós a 3,5 éves gyermekem, mert 2,5 évig "agyonszoptattam"?
Ugyanmár utolsó, ne hordj össze ekkor bbaromságot, hogy inteligensebbek!
Nagyon nem érdekel, hogy ki meddig szoptat, én addig amíg tudtam, akartam. De azért ami sok az sok(k).
Kérdező: közölném vele, hogy szerintem meg nem azért. Amúgy ha mindent kimond, valószínű csak ilyen, nem akart megbántani. De te hallottad a hangsúlyt, nem mi. (A tápszerrel tömött is elég sértő szerintem.)
Én itt új vagyok, es nem vagyok szoptatásfanatikus, csak képben vagyok a legkorszerűbb ajánlásokkal. Az anyatej összetétele minden korban a gyerek igényeihez igazodik. Bizonyított tény, hogy amíg folyik a szoptatás, addig a beteg gyermek az anyatejen keresztül frissen termelődött immunanyagokhoz jut.
Rengeteg a tévhit Magyarországon ezzel kapcsolatban, na de mindegy, ez csak egy oka annak, hogy miért nem érdemes elválasztani a gyerekeket, hanem sokkal jobb megvárni a természetes elválasztódást, ami a hordozó élőlények és az emlősök analógiája szerint az embernél valahol 2-6 éves kor közé eshet, és akkor bármikor.
Szóval, kérdező, nem tudod agyonszoptatni, mert ilyen nincs.
Én pedig nem azért szoptatom a 26 hónaposom, mert szoptatásnáci vagyok, hanem azért, mert megtehetem, és meggyőződésem, hogy ezzel egy olyan pluszt adok a napi étkezés mellé egészségügyileg és érzelmileg, amit csak ezzel lehet.
Ja, és a 26 hónaposom nem válogat, ha alapjában véve kedve van enni és nem túl fáradt, akkor akármit megeszik, amit elérakok.
Előző vagyok. És hogy mit tennék...?
Anyós elé raknék egy kis szakirodalmat.
Nekunk szinte minden etellel baratkoznia kellett. 6 hos koratol mar szinte mindent kapott, 1 eves koratol mar azt ette amit foztem. De szoknia kellett az izeket, állagokat. Egy csomo etelt meg sem volt hajlando kostolni, de amikor megkostolta, mar imadta.
Szoval egy 2.5 eves aki alig kapott normalis kajat, mindenkepp lemaradasban van ezen a teren. Meg ismerkednie kell az izekkel, ezert tunhet valogatosnak.
Kicsit nagy arcod lett a szoptatastol, ezt mondjuk sosem ertettem. Ez altalaban olyan noknel fordul elo akik baromi elegedetlenek a testukkel, de a szoptatas soran pozitiv visszaigazolast kapnak rola hogy "megiscsak ertekes" a testuk. Aztan egesz eletukben verhetik a nyalukat, hogy hany evig szoptattak, holott erre senki nem kivancsi...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!