Nem vagyok jo anyukaja a fiamnak. Ti is ereztetek igy?

5.5 éves a nagy, lassan 4 a kicsi, sokszor őrlődöm ezen én is de már túl teszem rajta magam. Igyekszem de nem tudok állandóan velük lenni, velük játszani, annyi dolog van a ház körül munka után.

Majd te is szépen megnyugszol és túl leszel rajta.

Sajnos van, hogy mindenféle dolgokat (főzés, takarítás, munka, időpontok stb) kell a gyerek elé rendelünk, és ilyenkor neki alkalmazkodnia kéne a felnőttek világához, de ugye még túl pici, nem tud. Ezért aztán nyűgös, hisztizik, ugrál, nem fogad szót, túl lassan jön, stb.. Nekünk még elfogy a türelmünk, mert az van a fejben, higgy muszáj megfőzni, oda kell érni, reggel fel kell kelni, még ki kell teregetni... Ez teljesen normális, nem rossz anya lesz tőle az ember, hanem olyan, aki mindent akar. De mindenre senki sem képes egyedül! Én ilyenkor megpróbálok hátrébb lépni, és vagy elengedni valamit, vagy olyan megoldást találni, hogy a lányom is bevonjam. Keveri velem a tésztát, a fejére húzza a nedves sortot amíg teregetek, ha éppen minden követ meg akar számolni hazafelé, akkor én addig fejben átgondolom a teendőket, hogy mit tudok kihagyni a késés miatt. És mindig emlékeztetem magam, hogy takarítani még lesz elég időm, de ő csak egyszer kicsi. Hogy az evés is lehet játék, vagy nem számít, ha foltos a pólója, ha közben vigyorog. Hogy nem a környezetemnek akarok megfelelni, hanem a lányomnak. Nagyon sok stresszt sikerült már elengednem így,hogy mérlegre állítom, hogy pl megéri-e vitatkozni vele azért, hogy 10 perccel hamarabb érjünk haza.

Úgy gondolom, hogy sok szülőnek gondot okoz a mindennapokat egyensúlyozni a gyerekek igényeivel, ez teljesen normális. De ha felismered, akkor eldöntheted, hogy miből tudsz engedi, hogy helyette rá fordítsd azt az időt. Egy biztos :neki te vagy az anyukája, és számára senki nem lehetne jobb nálad.