SNI-s gyerekek anyukái, akik éreztétek már azt, hogy a sok harc miatt alig jut lehetőség a szeretet kimutatására, mit tegyek másképp?

Bár az én kislányom nem SNI-s, teljesen átlag gyerek, de én azt vettem észre, hogyha olyat csinál, ami nekem nem tetszik, kétféle reakcióm van.

Az egyik,amikor elkezdek papolni, hogy miért csináltad, ezt így kell meg úgy kell. Ideges leszek és hergelem magamat, és amit egyszer is elég lenne elmondanom, elmondom tízszer. A gyerek szinte rám sem hederít már a végén. Nem csoda... Nehéz ebből kilépni, mert ez olyan ösztönszerű, és nehéz a fejemet használni olyankor. Hogy ő gyerek még, nem tudom, hogy mit érez, én felnőtt vagyok , bölcsebb stb...

A másik, amikor egy korábbi jó viselkedést, vagy magatartást , vagy egyszerűen kívánatos magatartását felemlegetem és azt elkezdem dicsérni. Olyankor hirtelen képes abba hagyni a zavaró viselkedést és úgy tenni, ahogy szeretném. Szerintem kell nekik a dicséret, elmondani százszor, hogy ezt meg azt milyen jól csináltad.

De tudom, hogy ez nehéz, nagy fokú tudatosság kell hozzá.Pl. őrületesen hangosan képes énekelni, már-már eltorzul a hangja, csakhogy rá figyeljünk és ne beszélgessek az apjával vagy telefonon bárkivel. Olyankor modnom neki, hogy olyan gyönyörű, bársonyos hangod van, amikor halkabban énekelsz....

Vagy megdicsérem, csak úgy, hogy te milyen kedves vagy és figyelmes gyerek. Na, olyankor megszelídül , megsimogat, puszikat ad.

Persze nem SNI-s a gyerekem,így nem tudhatom, hogy nálatok milyenek is a problémák, mert nem éltem át. Lehet, hogy amit írtam, az használhatatlan nálatok. Gondoltam azért írok neked, mert idáig még senki nem írt és biztos jól esne két szó segítségül!

Már az is nagy dolog, hogy észrevetted a problémát, amit leírtál. Biztos jól csinálod a mindennapokban!