Miért ilyen nehéz?

Nagyon szeretemalányom, egyedul nevelem es amióta megszuletett egy harc az életem h nevelhessem, megmaradhassak mellette. Miutan megszuletett , betegseken estem át, es aggódtam h árvaházbakerül. Minden betegseg elkapott, es az h aggódtam érte , nem kifejezés. Akkor válnom kellett azapjától, megint az aggály h nehogy elszakitsnanak egymastól, nehogy elveszitsem a gyámságot . A volt ferjem mindent megpróbalt h megkeseritse az eletunket , sajnos többesszamban kell ezt mondjam , egy nagyon rosszindúlatúember volt, akit túl kesön ismertem ki.

Mindig mellette voltam , védtem, es mindig szorongtam , ami miatt sokszor kiabaltam, turelmetlen voltam pont vele, akit a legjobban szereteka világon.

De a sok munka nehez volt , egyedul vinnem a kis családunkat .

Vegul a szorongásom megbetegitett , a munkaban figyelemzavaraim lettek, nem tudtam jelen lenni az eletben , hiaba szidtam magam es próbálkoztam, törekedetem, hibát hibara halmoztam , túl nagy volt a tét.

Mindig félek máig h mi lesz ha a szamlakat nem tudom befizetni es vegul csak elveszitem. Most mar lassan tizenegy éves.

3 eves koraig alomszeruen jó volt az eletunk mert anyukamek sokat segitettek es jók voltak az anyagiak, mára már megöregedtek es nekem kéne öket segiteni. Mar nincs kihez fordulni , senki aki átvegyen valamit az anyagi terhekböl, amitöl megnyugodnék én is végre.

Mit tanácsoltok, túlzott az aggódásom? Mit tudnak tenni ?