A fiam mindenben irigy rám, mit tehetnék?
6 éves nagyfiú, tehát nem is mondhatnám, hogy kori sajátosság. A játszótéren sosem volt gond, másoknak mindig odaadta a játékát, csak velem irigy mindig.
Pl. Boltban vagyunk, választhat magának valamit, és én is veszek magamnak valamit, ha egyszer már ott vagyunk, miért ne (ha egyedül lennék, is vennék), és irigy arra, hogy én, a szülője is vettem magamnak valamit.
Volt már olyan is, hogy mindketten ugyanazt választottuk, egy kakaós csigát, és kiakadt, hogy nekem miért van ugyanolyanom, mint neki.
Gyűjti ő is a kis pénzét egy perselyben meg én is a nagyszobában, amiből majd mosogatógépet szeretnék venni, ő meg az övét majd arra használja, amire akarja. Múltkor jön oda hozzám, és kérdezi, hogy ugye az enyémből is játékvonatot fogunk venni? Mondom nem, a tiedből vehetsz... Erre elszomorodott.
Megint egy másik alkalommal leültem vele legózni. Mindketten építettünk, de mivel ő úgy látta, hogy az enyém szebb (szerintem nem is volt az, ő is nagyon szépet épített, és meg is dicsértem érte), de nem, ő összecsapta az övét, és vergődni kezdett, hogy ő is olyat akar építeni mint én, de idő előtt feladta és onnantól kezdve nem épített csak nyafogott a lego mellett fekve.
Kértem, hogy jöjjön, kapcsolódjon bele az enyémbe, építsünk ketten. Nem volt hajlandó. Mikor kimentem, mondtam neki hogy nyugodtan játsszon akkor azzal amit én készítettem, erre szétverte.
Nem értem, miért viselkedik így. Amikor én gyerek voltam, az anyám semmit sem adott magára, egy ruhát sem vett magának, én örültem volna, ha magára is gondol, és jól néz ki, nem csak rám költ. Az én fiam meg irigy rám. Nem értem, azt várja, hogy olyan hülye anya legyek, amilyen az anyám volt, magát teljesen feláldozva, aztán utána meg sírhatnék, hogy milyen rossz nekem? Nagyon el vagyok keseredve, nem tudom mit akar tőlem. Akkor érezné magát jól, ha semmit sem tudnék és semmit sem költenék magamra? Nem értem, sokan azt mondják, hogy az jó a gyereknek, ha a szülője is jól érzi magát. Akkor az én fiam miért irigyli tőlem is a jót?
Szerintem az régen rossz amikor egy gyerek olyan szintre jut hogy sajnálja az anyját, vagy vele együtt érez. Hiszen ő a minta olyan nagy és ügyes akar lenni mint ő, ez kb akkora teher lenne mint amikor te erősen szivvel hiszel valamiben ami a szemed előtt dől rombba.
Mindennek, az anyai függésről leválásnak is megvan a maga menete, ideje.
Amig hinni akar, amig támaszra van szüksége addig mindig azt is nyújtani
Van sztori arrol is amikor a beteg anyját hősiesen ápolta a pár éves, mindenki dicsérte, az ovibol meg a hírek, a gyerek szorongo depresszios sarokbanülős lett, kérdésre elmondta hogy mert anya beteg.
Amig egy gyerek kicsi megemészteni a felnőttek esendőségét avagy el is utasitja azt, szerintem nem kéne rájuk terhelni azt.
az a szomorú, hogy te agyilag az ő 6 éves szintjén vagy, az alapján amiket válaszolsz
nem vagy képes ezeket a helyzeteket absztrakt módon értelmezni, hanem benne maradsz, és úgy reagálsz érzelmileg, mintha egy másik kis 6 éves lennél
Nem te írtál már hasonló kerdést ki arról, hogy miért akad ki a gyerek mindig azon hogy sokkal jobb dolgokat építesz? És egy masik kerdést, hogy miert nem barátkoznak a gyerekeddel amikor ő mindenkit ölelgetne?
A megfogalmazás és stílus alapján de. Kicsit furán nevelheted, mintha versengenétek egymással a 6 éves gyerekeddel...
Kérdező pedig neked a nagybetűs ANYÁNAk kellene lenni. Akihez hasonlítani szeretne, mertmmegoldasz dolgokat stb. A másik ami eszembe jutott. A fiad apukájával együtt vagytok? Jól jönnek? Nem lehet a férjed nézete és a te nézeted nagyon távol állnak? Valami nem kerek. Csak kevés az információ amiket ide leírtál. Lehet te vagy érzékenyebb erre?
Amúgy ne felnöttként gondolkodj hanem a 6 évesed fejével. Ők másként látják a világot mint mi.
Gondolm iskolás már ott minden rendben van? Vagy ha épp ovis nem veszett össze valakivel? Hogyan fejlődött idáig? Mindig ilyen? Másal hogy viselkedik?
Kedves Utolsó!
Nincs férjem, egyedül nevelem, és nagyszülőkre sem számíthatok, mert ők igazából sosem foglalkoztak velem gyerekként sem, és így nagyszülőként sem számíthattam rájuk. A gyermekem apukája 3 éves koráig élt együtt velünk, és ő teljesen ellenem nevelte, elvárta tőle, hogy engem ne szeressen, csak őt. Nagyon nehéz ember volt, ezért jöttünk el tőle, három éve. Jobb így, hogy megszabadultunk tőle (elég nárcisztikus ember volt), de ugye eleve nehezebb, mert minden téren nekem kell megállnom a helyemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!