Mit érez egy ilyen anya gyereke?
Mit érezhet az anyja iránt az a gyerek, akit az anyja nagyon szeret, akinek sokat tanít az élet igazi értelméről, a boldogságról, munkája mellett igyekszik minél többet vele lenni, sokat beszélgetni, tiszteli a véleményét, támogatja az álmait, kiáll érte, stb. DE!!!!! a gyerek magatartászavaros, hiperaktív, az anya pedig lobbanékony természetű, és bár először mindent elmagyaráz szépen, a sokadik szófogadatlanság után már kiabál. És mivel a gyerek olyan, amilyen, a kiabálás mindennapos. Nem a gyerek személyét ócsárolja, hanem kiabálva próbálja fegyelmezni, mert minden tankönyvi módszer csődöt mond.
Azok tapasztalata érdekel, akiknek ilyen anyjuk volt.
(Tehát kifejezetten kérem, hogy akiknek szintén kiabálós anyjuk volt, de az nem adott szeretetet és folyton alázta, kritizálta, ócsárolta a gyerekét, azok most ne írják le, mit éreztek az anyjuk iránt, mert a fenti családban nem erről van szó, hanem egy támogató és nagyon szerető, de türelmetlen anyáról)
Egy nagyon kedves ismerősömről van szó, őt állandóan mardossa az önvád, hogy tönkreteszi a gyereke életét, mert folyton kiabál vele. Én tudom, hogy mennyire szereti, de azt is, hogy a kiabálás tényleg ártalmas. Viszont a fia feladja neki (és a pedagógusoknak is a leckét, az biztos).
válasza:Én hasonló helyzetben vagyok, a gyerekem egyelőre még csak 4 éves lesz, de eddig nem vettem észre semmit, ami a kiabálások követlezménye lenne. Talán csak annyi, hogyha felemelem a hangom, faképnél hagy, másik szobába vonul és magára csukja az ajtót, pedig sosem küldtem el.
Az én anyám türelmetlen, de szerető anya volt, mondjuk..
Sosem vagyok/voltam benne biztos, mit is érez, mert ugyan sosem ócsárolt, de mindig olyan hangsúllyal beszélt rólam, mikor türelmetlen volt, hogy úgy éreztem megvet és lenéz, pedig hasonlót sem mondott, csak ez az érzés jött át.
Én minden kiabálásnál igyekszem a gyerek tettét minősíteni, és minden alkalommal hozzáteszek valami pozitívat is.
Mindenki kiabál, de szerintem a jó viszonyt és a szeretetet kiabáláson keresztül is ki lehet érezni, ha valóban ott van. Én emiatt nem aggódom.
válasza:Én is csak szülői oldalról tudom megközelíteni a dolgot.
Ugyanilyen vagyok sőt, szerintem sokkal durvább, mint a barátnőd.
A lányomon azt veszem észre, hogy nagyon imád engem, de az ilyen kirohanásaimtól bizony fél, megijed.
Szerencsére képes vagyok megbeszélni, bocsánatot kérni, már néha ő maga mondja az apjának ilyenkor, hogy anyának elgurult a gyógyszere.... :)
Tényleg rossz érzés, én is ugyanezt érzem, hogy akármennyire szeretem őt, ezzel a túlzott impulzivitással tönkreteszem őt.
Én már jártam emiatt kineziológusnál, pszichológusnál is, bár az anyagiak miatt nem sokáig, így még mindig van velem sok probléma sajnos.
Cserébe próbálok neki sok szeretetet, figyelmet adni, remélem, ha felnő megérti, hogy ezek az indulatkitörések nem neki szólnak, hanem egyszerűen csak ilyen hibbant az anyja.
válasza:2-es vagyok
Még annyit tennék hozzá, hogy nálam ez sajnos hozott családi minta. Engem apa egész kiskoromtól kamaszkoromig (a válásukig) vert és szóban is sokat alázott, bántott.
Hiába tudom ésszel, hogy ez rossz minta, ha erre szocializálódtam, nagyon nehéz tudatosan kitörni belőle, hogy én magam ne viselkedjek így.
válasza: válasza:Én normális gyerek voltam csak kicsit értetlen (tehát volt amiket többször el kellett magyarázni mert elsőre nem fogtam fel), egyébként egy angyal, tehát nem voltam rossz vagy neveletlen. Anyukám szeretett mindig, ki is mutatta, mindig is törődött velünk de állandóan türelmetlen volt és sokat kiabált. Sokszor nem értettem miért kell állandóan kiabálni, mérges voltam rá, tartottam is tőle (szerintem ez normális) de nagyon szerettem mindig is és büszke voltam (vagyok) arra, hogy ő az anyukám. Felnőtt fejjel valahol megértem, vagy csak azért értem meg mert ezt láttam?! Nem tudom... Gyerekként sokszor gondoltam, hogy én biztos nem leszek ilyen a gyerekeimmel de sajnos én is ilyen vagyok. Többször kiabálok mint kellene, de nálunk ez a fegyelmezés, ha elkiabálom magam egyből értenek a szóból. (nem mondom, hogy ez normális de így alakult) Viszont próbálok figyelni és türtőztetni magam.
Amúgy egy 3 éves lányom van akivel sok gond nincs, viszont a fiam SNI-s, enyhe figyelem zavaros volt 3 évesen, most 5 éves, még mindig SNI-s de beszédfejlődés elmaradása miatt. (most már 5 évesek szintjén beszél egyébként, hamar behozta a lemaradását)
A barátnőm nevében is hálásan köszönöm a válaszaitokat. Megmutattam neki a kiírt kérdésemet, és amiket írtatok, és nagyon hálás, hogy nem elítélitek őt (az nyilvánvaló, hogy kiabálni nem helyes, ezt tudjuk mindannyian).
A legfontosabb, ami az önmarcangolásból kicsit kimozdítaná ő, ha biztosan tudná, hogy a gyermekének át tudja adni a szeretetét akkor is, ha nem képes megőrizni a nyugalmát mindig.
Én annyit tennék ehhez hozzá, hogy ismerem őt s ismerem a kisfiát is. Tudom, hogy lennének olyan családok, ahol a kisfiút már agyonütötték volna, ne értsetek félre! Kiemelkedően intelligens, érzékeny, nagyon értékes kisgyermek. De telejsen hatástalan nála minden szelíd, pedagógiailag helyes fegyelmezési és nevelési módszer. Talán épp azért, mert nagyon intelligens, semmi nem fogad el csak azért, mert egy felnőtt, akár az anyja, apja mondja. Ehhez járul a hiperaktivitás és figyelemzavar, amivel kisvárosunkban szakember hiányában igazából nem kezdenek semmit, mert hiába állapította meg pszichiáter, hogy viselkedésterápiára lenne szüksége, nincs ilyen csoport a nevtanban, mert nincs ember, aki vezetné. Ezzel csak azt akartam leírni, hogy a barátnőm utánajárt a dolgoknak, keresi a segítséget a fiának és ezáltal az egész családnak, de tehetetlen.
Úgy látom, nagyon nagy teher rajta, hogy úgy érzi, még ő is csak rossz mintát ad a gyerekének indulatkezelésből, közben a gyereknek pont arra lenne szüksége, hogy az átlagos szülőkhöz képest is jobban meg tudja őrizni a nyugalmát.
Elsírta magát, amikor olvasta, hogy az őszinteség nem teszi tönkre a gyereket. Erre én sem gondoltam így soha, bár sok mindennel próbáltam vigasztalni. EZért olyan jó, hogy írtatok.
válasza: válasza:Ha valoban érdemben minőségben foglalkozna vele, a gyerek nem lenne magatartászavaros, szoval az elején irtak nekem max külcsín.
A stresszkezelési mintát, de a depit vagy életszetetet pedig szépen másolja a gyerek, igy száll ez anyárol leányra apárol fiura stb.a gyerekekben nem az álarc rögzül soha hanem a szülő valodisága. Igy lesz a gyerekből tükörkép, mártírsággal álcázott sárkánynak magatartásuavaros gyereke
Nem hiszem, hogy azért magatartászavaros a kisfiú, mert az anyja nem foglalkozik vele valóságosan, érdemben. Ezt már csak azért sem hiszem, mert van egy húga is, akivel inkább kevesebbet tud foglalkozni az anyukája, mint a fiával tudott ugyanannyi idős korában, és a kislány teljesen átlagos ilyen szempontból.
A magatartászavar legjobb tudomásom szerint elérés az idegrendszeri fejlődésben.
Amúgy ha nem lenne tisztában azzal a barátnőm, hogy a minta elsődleges fontosságú, valószínűleg nem lenne lelkifurdalása.
Az a kérdés is felmerül, hogy ha átlagos lenne a gyereke, pl. olyan, akinél működnek az átgondolt nevelési stratégiák, vajon eljutna-e a kiabálásig egyáltalán?
Látatlanban miért jelented ki ilyen magabiztosan, hogy ő rontotta el?
RÁadásul egyáltalán nem a kérdésre válaszoltál.
válasza:Te nem vagy tul olvasott igaz?
Gondolom anya gyerek szimbiozisrol fogalmad sincs
De a kornyezeti hatásokrol sem az idegrendszerre
Nincs érved a látszaton kívul ami ráadásul még feltételezésekből is áll "nem hiszem"
A gyereket leginkább az elhanyagoltság frusztrálja. Tv-ztetik, tablet stb, pl meseolvasás bábozás helyett?
Nekem az jött le az emlitett anyát idegesiti a saját gyereke.igy nem lehet pozitiv legkort kialakitani ha a gyerek csak addig jo mig jo napja van, ha dühös pedig kiszaladnának a világbol.ez nem szeretet, nem törődés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!