2 hónap híján 2 éves lesz a fiam, mikor bölcsibe kerül szeptemberbe. Akkor már kell tudnia magától ennie? Most még egyáltalán nem megy.
Ne aggódj, a bölcsiben még etetik őket, ha kell. Egyébként nem kell ebből presztizskérdést csinálni, az a lényeg, hogy szép lassan szoktasd az önálló evéshez, de ha időnként igényli, hogy etesd, akkor sincs semmi gond. Az én fiam például kiválóan megeszi villával azt a 2-3 féle ételt, amit szeret, de az összes többit én etetem meg vele, mert így megeszi, és nyilván többféle tápanyaghoz jut, mintha csak maga válogatna. Szóval csak rugalmasan!
2 éves, 2 hónapos kisfiú anyukája
Szerintem ebben a korban már kéne ha nem is teljesen önállóan enni de legalább a kanalat taníthatnád hogyan emelje a szájához. De ezt biztosan megfogjátok beszélni a gondozónővel.
Bölcsődében az un. kétkanalas módszerrel etetik a gyermeket, ezzel tanítva az önálló evésre. Ennek lényege, h. keveset vagy többet de burkoltan tegyünk ételt a tányérba. Egy kanál nálad van, egy a gyereknél. Az ő kanalát a kezébe adjuk és elmondjuk neki hogyan fogja. Hagyjuk hagy próbálkozzon Ha sikerül neki fontos dicsérni érte de ha összekeni magát nem szabad érte megszidni!!!! A másik kanál a gondozónőnél van és azzal eteti a gyermeket miközben a gyerek is tud a sajátjával próbálkozni, ha van hozzá kedve.
Na, ez az: mit tennétek, ha egyszerűen nem érdekli az evés, és ezért a kezébe sem veszi a kanalat? Még két-három nap "éhezés" után sem. Az ilyen típusú gyerekre várhattok, hogy próbálkozzon, ha egyszerűen minimálisat sem eszik meg magától...
(az egyik korábbi válaszoló anyuka "költői kérdése" a többi válaszolóhoz, akik szerint illene már egyedül ennie)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!