Neked könnyű, egy gyereked van. Ez tényleg így van?
Ezt a mondatod kaptam meg a sógornőmtől. Neki két gyereke van (4 és 9 éves), nekem egy 7 éves lány.
Tegnap a családi ebédnél a nagyszülőknél esett nekem, mikor látta, hogy hoztam a lányomnak egy Lego Friends legót és két kis ruhát a H&M-ből. (Később értem oda, mert megcsináltam a heti nagybevásárlást s ilyenkor a lányomnak is veszek 1-2 kis apróságot.) Szerinte nekünk könnyű nagyzolni!? meg elkényeztetni!? a gyerekünket, mert csak egy van. Bezzeg Ő csak ünnepre ajándékként vesz új ruhát a kínaiból a gyerekeinek, legójuk meg nincs is, mégis elvannak. Azt is felrótta, hogy évszakonként 1x elmegyünk a párommal és a lányommal wellneshétvégére s nyáron 10 napot voltunk Görögországban, míg ők csak az állatkertbe és a tüzijátékon voltak. Meg hogy miért hordom a lányomat moziba, az övéi sose voltak.
Gondolom tovább is mondta volna, de dühös lettem s azt mondtam neki, hogy neki se nyomtak pisztolyt a fejéhez, hogy kettőt szüljön. (Mi nem akarunk többet.) Erre azt mondta, hogy a második csak becsúszott, mire azt válaszoltam, hogy olyan nincs, hogy nem akarom, de becsúszott. Erre dühös lett, s elmondott mindennek.
Szerintem, hogy jobban élünk, nem csak a gyerekszámtól függ, hanem pl. mi mindketten dolgozunk,náluk csak az apuka.
Tényleg ekkora különbség lenne anyagiakban az 1 és 2 gyerek között?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Van, akinek egy gyerek felnevelése is nehéz. Van, ahol 3 sem okoz gondot.
A gyerekek száma és az anyagi helyzet nincs egymással egyenes arányban.
Nem minden egyke gazdag családban nő fel :)
A sógornőd meg bunkó. Semmi köze hozzá, hogy mire költöd a pénzeteket. Főleg úgy, hogy ő nem is dolgozik.
Te is mondhatod, hogy neked meg nehezebb, mert nem ülsz egész nap otthon, hanem dolgozol.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Szerintem bunkosag beallitani, jatekkal ruhakkal ugy,hogy nyilvan tudtad,hogy ott vannak ok is.
Ezeket otthon is odalehet adni,vagy meglepni a rokongyerekeket is.
Ennek ellenere nyilvan irigy,de iszonyu butanak is kell lennetek,hogy ebbol ilyen harcot dobtok ossze a gyerekek elott.
Ehhez pedig ketten kellettetek....
Nekem ket gyerekem van sose szamoltam ossze,hogy a tesomek vagy mi allunk jobban(nekik csak 1 van)
De ha volt is konfliktusunk,sose lett belole cicaharc a csaladi osszejovetelen..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi ketten nőttünk fel. A nagy játékokon osztoztunk(trambulin), nem kapott mindenki fejenként egyet.
Volt egy rakás közös apró játék, azon kívül a miénk vagy a fiús vagy a lányos volt, de pl a plüssök nagyrésze közös.
Egy csomó ideig ugyanabban a fürdővízben fürödtünk egyszerre a nagykádban.
Azt meg gondolom nem kell elmondani, hogy mennyivel jobban megéri nagyobb kiszerelést venni ételből, mint a 10dkg szalámikiszerelést, mert egyszerűen megromlik a nagyobb adag.
Ja és a ruha. Mi hordtuk ugyanazokat is, de voltam saját ruháink is. Ruhára is érvényes a többet vesz olcsóbb az egy darab pl h&mnél. Azért ne álláitsa már be úgy itt mindenki, hogy az a duplája.
Arról nem is beszélve hány helyen van testvérkedvezmény.
Max mozijegyben a duplája, de a legtöbb belépőnél 1 felnőtt 2 gyerekre van családi kedvezmény, amíg egy felnőtt egy gyerekkel nem tekinthető családnak a jegyárusok szerint.
Anyagilag a 2 gyerek nem a duplája, hanem mondjuk másfélnek számít. 3 gyerek számít kb a duplájának, a nagy kiszerelés és a többes belépő/ruha állami támogatások miatt.
Amúgy pofátlanok voltatok mindketten, ne haverkodj a nővel.
Az új közèpkategóriás cucc pedig nem felvágás, viszont az én gyerekeim tutti nem bonhatták volna ki a játékot más gyerekek előtt, és a ruhát sem vettem volna elő.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Itt már írta valaki, hogy
"Szerintem bunkosag beallitani, jatekkal ruhakkal ugy,hogy nyilvan tudtad,hogy ott vannak ok is.
Ezeket otthon is odalehet adni,vagy meglepni a rokongyerekeket is"
Osztom a véleményét!
Ha tudod vagy láttad hogy ők is ott vannak, minek kellett akkor oda adni a gyereknek amit vittél? Szerintem gáz, hogy a másik kettő rokongyeteknek semmit nem vittél, egy csokit sem.
Az meg egyenesen ultragáz, hogy a család, gyerekek előtt leálltál egy vitába! Mondom ezt úgy hogy a sógornőnek szerintem sinxs köze hozzá hogy mit csinálsz, te amit te csináltál az se piskóta...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Irigy. És szarrágó hogy ezeket el is mondja. Persze dolgozni nem akar...
Az ilyen akkor is ilyen lenne ha egy gyereje lenne, akkor egynek nem venne semmit ugyanigy. Én biztos a minimálisra szoritanék vele minden kapcsolatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!