Tényleg nagyon rosszul viselkedett a lányom?

Van egy játszótér, oda játunk már nagyon régóta. Azt hiszem, mindenkivel jóban vagyok. Ma volt egy nő egy olyan 1,5 éves korú gyerekkel, akit még sosem láttam ott, az én kislányom 3,5 éves. Én belátom, hogy hibáztunk, lányom sokkal nyűgösebb volt mint szokott lenni. A kislány mérleghintázni akart az enyémmel, de nagy volt köztünk a súlykülönbség, ezért segíteni kellett. Általában ez úgy szokott lenni, hogy a kisebb súlyú gyerek anyukája tolja le a hintát, de az a nő erre nem volt hajlandó, ezért én húztam le föl az én lányomat. Aki viszont hisztizni kezdett, mert nem akarta, hogy én segítsek (most épp nagyon önállósodni akar), maga akarta a combjával le fel lökni a hintát, amit próbált is, de a súlykülönbség miatt nem ment, a nála kisebb gyerek folyton magasan volt, nem volt így jó a hintázás. Mérges lett a lányom, kitört a hiszti, abbahagytuk a hintázást. A nála kisebb gyereknek természetesen nem esett baja. Utána a kisebb lány ráült egy rugós hintára, az én lányom lökni akarta, de nem rosszból, hanem azért, mert szeret a kisebbekkel foglalkozni. Úgy voltam vele, hogy hagyom, és ha látom, hogy a kisebb lányt zavarja, hogy a enyém tologatja a rugós hintát, akkor közbeavatkozom, de ennek nem láttam jelét. Az anyja viszont dühös lett, és ahelyett, hogy nekem szólt volna (ott álltam mellettük), megszorította a lányom kezét, eltolta, és nem valami szépen szólt, hogy elege van a lányomból, menjünk innen...

Még meg is érteném a n dühét, ha sokadszorra találkoztunk volna, és rendszeresen ilyen rosszul viselkedett volna a lányom, de ma találkoztunk először én nagyon erősnek éreztem a reakcióját. Szerintetek?