Mehet 2 évesen oviba a gyerek, ha van olyan fejlett, mint egy 3 éves?
Nem gondolnám.
A mi ovinkba, ahová a kisfiam jár, oda legkorábban 2 és fél éves gyereket vesznek fel, ha már teljesen szobatiszta. Mondjuk ez egy kis település, ahol kevés a gyerek, így örülnek, ha minél több, így beveszik az ilyen piciket is. De 2 évest egyáltalán nem.
És attól, mert valaki azt gondolja a 2 éves gyerekéről, hogy van ő olyan érett, meg fejlett, mint egy 3 éves, attól még nem biztos, hogy az úgy is van.
Nem, max magánoviba felveszik jó pénzért ha van hely.
Suliba sem viheted 5évesen csak azért mert épp érettebb a koránál.
Suliba sem viheted 5évesen csak azért mert épp érettebb a koránál.
de bizony, én is mentem. Aztán vihettem anyut az egyetemi beiratkozásra, mert nem voltam még 18.
"Suliba sem viheted 5évesen csak azért mert épp érettebb a koránál."
Ekkora hülyeséget ! Inkább ne szólaltál volna meg, ha közöd nincs a témához.
Üdv,
Egy februári fiú, aki 5 évesen kezdte az iskolát. És akinek szintén februári húga 5 évesen kezdi az első osztályt idén. Nem a kor számít normális országban, hanem a gyerek egyéni igényei. Egyébként én az egyetemet nem 17 évesen kezdem, mert másik országba költöztünk és tanulom a nyelvet.
Koszi!
És év kozben amugy lehet kezdeni vagy csak szeptembertol?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!