Költözés után visszajárni kisgyerekkel a régi házba jó vagy inkább hanyagolandó?
2 és fél éves kisfiammal elköltöztünk. A ház, ahol korábban laktunk elméletileg nekem lett építve, gyakorlatilag miután beköltöztünk a feleségemmel, semmibe nem volt beleszólásunk, még festeni se festethettünk. Anyám mindenbe beleszólt, még arra is féltékeny volt, ha a feleségem családja meglátogatott minket. Így úgy döntöttünk, hogy veszünk inkább egy saját házat (ami lényegesen kisebb /90nm2, mint ahol korábban laktunk 300 nm2). A szüleim meg beköltöztek abba a házba, amit elméletileg nekem építettek (de így utólag látom, hogy inkább maguknak).
A kisfiam (aki egyébként barátságos mindenkivel) valamiért soha nem kedvelte a szüleimet, így nem is látogattuk őket sokszor.
Most hogy ők laknak ott, ahol korábban mi, ritkán elmegyünk a kisfiammal meglátogatni őket (a feleségem nem jön, nincsenek jóban a szüleimmel). Amikor oda megyünk, nem tudom onnan hazavinni a fiamat, de a szüleimmel sem akar találkozni. A régi kis szobájába vonulunk be kettesben.
Nem tudom, hogy mennyire jó ez, hogy a régi otthonába hordom a gyereket, amikor még az új otthonát se szokta meg.
Hanyagoljam inkább ezeket a látogatásokat?
Ha az új lakást új bútorokkal rendeztétek be és a kicsi is mindenből újat kapott, az lehet hogy megzavarja.
Főleg akkor, ha a régi lakásban minden ugyanolyan, mert azt írtad anyukád rendezte be. Én ilyen esetben nem vinném. A nagyszülőkkel menjetek inkább valamilyen programra. (De ha ekkora az ellentét a kicsit később mégjobban zavarni fogja)
Nálunk semmi gondot nem okozott a költözés, minden bútort vittünk, így ha más is volt a szoba elrendezése, a karaktere ugyanúgy megmaradt, hamar sajátjának érezte. Voltunk a régi házban is, de üresen már idegenkedett tőle, nem is akart sokáig maradni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!