Utáltam a terhességet, nem volt a kedvencem a szoptatás sem, a babás korszak meg untatott, volt más is így ezzel?

"voltam olyan okos hogy nem szultem" - és még ráadásul férfi is vagy! Szuper!

------------------------------------------

Kérdező, ha kínlódva vagy otthon, annál jobb, a bölcsőde. A gyerekre nagyon kihat az anya hangulata, "veszi"

Egyébként meg mindenki kicsit nagyobb félelemmel vág bele a második terhességbe... lehet, hogy csak ezt érzed...

Kérdező itt mki elég álszent! Tudom miről beszélsz, én is otthon feküdtem végig, emiatt rögtön fel is szaladt Vagy 15 kiló, bezzeg a szomszédasszony 40 hetesen kint kapált a dög melegben, ő biztosan élvezte. Aztán én is kínlódtam a szüléssel, remalom volt, szoptatni nem tudtam, jöttek az okosak, hogy miért nem, meg a védőnő meg anyós stb. Nekem az első 3 hónap volt unalmas, akkor csak feküdt, és nem lehetett csinálni semmit. Azóta több szempontból is jobb, én csak az első évet tartom neccesnek. Én pl. azt tekintettem megváltásnak mikor megszültem, szabályosan olyan érzés volt, mintha felhőkön lépdelnék, hogy végre levegőt is kaptam /igen, a világ legcsodálatosabb dolga véget ért, hurrá! /.

Kérdező, ezek a dolgok mindannyiunk számára így vagy úgy, de egy nehezebb időszak, még a férjeinknek is, pedig rájuk fele ennyi feladat jut. De ez a kínlódás, terhesség, túlsúly, karrier ideiglenes megszakítása, ejszakazas, szülés, ezek mind szükséges ahhoz, hogy legyen egy szép és imadnivalo gyerekünk. Merlegelned kell, mennyire vagy képes ezért áldozatot hozni, mert a gyerekvallalasnak igenis ára van, főként nekünk nőknek.

Nekem is nyűg volt sokminden, de most nagyon szeretnénk másodikat, csak épp most nekem nem jön össze.

Babásodást kívánok, és kitartást, mert ezek az évek is elmulnak egyszer !

Huh, hogy tudtok kedves válaszolók ennyire durvak lenni? Csak azokat erint ennyire hevesen, akik valamelyiket is tapasztaltak magukon, barmibol, mint amirol a kerdezo ir? Vagy empatia nincs bennetek? Vagy hogy függetlenül részrehajlás nelkul csak ugy meghallgassatok netan megertsetek valakit?

Valaszolok is. En valahol megertelek kerdezo, alkalom szeruen en is ereztem igy itthon. De soha nem cserelnem ezeket az eveket semmire, ha elorol kezdhetnem. En imadom a gyerekem. Furcsa kettosseg ez. Viszont a teso kérdésben nem segithetek. En mar biztos meg1x nem tudnam vegigcsinalni. De felvallalom.

Jó sok hozzászólás született, arra gondolok, írok én is pár sort. Értelek, kérdező, bár nekem még nincs gyerekem és férfi vagyok. Az első 3 év elég kemény tud lenni a gyermeknevelés szempontjából (a gyermeknek meg... attól függ), csatlakozom azon hozzászólóhoz, aki csodálja azokat, akik legalább 2-3 olyan gyermeket nevelnek egyszerre, akik mind 4 év alatt vannak (ergo akik kicsi korkülönbséggel születtek).

Illetőleg szerintem is jó felvetés az örökbefogadás, bár a jogi hátterével nem vagyok tisztában, de hallottam erről ezt-azt. Tudtommal soktényezős cucc és nem meg egyik napról a másikra, hogy örökbefogadó lehessen az ember. De nekem is megfordult a fejemben, hogy ha találnék megfelelő párt magamnak, akkor megkímélném a szüléstől, és megmentenénk a GYIVI elől egy(-két) fő 1-2 éves babát.

Ráadásul nagyon aggódó vagyok a gyermekek kapcsán, előre stresszelek, hogy ha majd apa leszek (HA leszek), mi lesz a baba első évében... (Amennyiben újszülött kortól indulna a dolog, nem örökbefogadással.)

Egy-másfél éves korú, vagy idősebb nevelésétől magabiztos(abb) vagyok -és továbbra is fejlődőképes a gyermeknevelésben és -gondozás terén.

Nyitott vagyok egyedül élő, kisgyermekes anyákkal is ismerkedni. Egyelőre nem sok sikerrel. Pedig mobilis vagyok.