Irreális elvárás az, hogy a vezető beosztásban lévő férjem többet maradjon otthon a beteg gyermekeinkkel?
A férjem iskolaigazgató, közvetlenül a 40 fős tantestület munkáját irányítja, közvetetten pedig több száz iskolás gyerekért felel.
Két ovis és bölcsis korú gyermekünk van. Ősszel kezdték az ovit, bölcsit, a fiam korábban nem volt bölcsis, én közel 4 évet voltam otthon Velük. Augusztusban visszatértem a munkahelyemre. Nagyon komoly munkám van, nem vezető beosztásban, de a fizetésem meghaladja a férjem fizetését, bár ez sosem téma közöttünk. Viszont az én fizum nélkül összeroppannánk anyagilag (egyébként nagyon jó egzisztenciánk van).
A gyerekek folyamatosan betegek, mivel két ilyen picurkánk van, általában felváltva betegek vagy mire az egyik meggyógyul, kezdi a másik.
A betegápolás rám marad, van két nagyi, segítenek is, csak anyukám még aktív, anyósom pedig messze van. Ha hirtelen esik le vmelyik gyerkő a lábáról, a lázas napokban mindig én maradok otthon (ez nekem is fontos, olyankor brutál elesettek), aztán a nagyik vállalnak 1-1 napot. A férjem nagyon ritkán marad otthon Velük. Nekem viszont szólt a főnököm, hogy ő mindent megért (tényleg nagyon megértő), de márciusban összesen 2 napot dolgoztam, és ez durva. szerintem is az. Kért a főnököm, hogy a következő 2-3 hétben próbáljak meg nem hiányozni. A férjem azt mondta, megoldjuk. Erre föl tegnap estére lebetegedett a fiam. Ezen a héten a férjem hétfőn szabin volt családi dolog miatt, így Ő kijelentette, nem tudja vállalni a mai napot. Anyukám dolgozik, anyósom jönne, csak időbe telik, míg ideér, úgyhogy maradtam én😢
Félek, hogy betelik a munkahelyemen a pohár.
Szerintetek mennyit várhatok el a férjemtől? Abba belement, hogy heti 1 napot otthon marad a beteg gyerekkel, de mindig elmondja, hogy vezető, nem tud többet távol maradni a munkájától. Ezzel meg kellene elégednem? Egyébként megértem Őt, mégis az az érzésem, hogy szerinte nekem és a nagyiknak kellene megoldanunk, én úgysem vagyok vezető. Csak én meg nem akarok túl sokat kérni a nagyszülőktől. Így is egy szavam sem lehet Rájuk, fantasztikus nagyszülők.
Mit gondoltok?
Sajnálom, hogy hossszú lett.
A saját véleményem: teljesen osztom "addig nyújtozkodj ameddig a takaród ér". Mi a francnak vállaltatok 3 gyermeket ilyen kis korkülönbséggel, amikor tudtátok, h van hitel amit fizetni kell, és szükség van mindkét fél fizetésére is a megélhetéshez? Ezt mondjuk én sem értem. 3 ilyen kicsi gyermeknél teljesen természetes, h sorba betegek. Nálunk is 3 van, szóval tudom miről beszélek.
Ez volt az észosztás, a használtható tanácsom: mond meg a férjednek kerek perec, h neki is ki kell vennie a részét a beteg gyerekre vigyázásból. Nagyon elkényelmesedett, gondolom megszokta, h 4 év alatt Te intézted a nagyikkal ezeket a beteges dolgokat. de már Te is dolgozol, mindketten kerestek, így úgy az igazságos, ha mindketten kiveszitek a részeteket a házimunkából és a gyereknevelésből is egyaránt.
Nem akarok genyó lenni, de mit csinálnátok, ha valami történne a nagyszülőkkel, akkor ki segítene hogy oldanátok meg? nem nekik szülted a gyerekeket, hanem magatoknak, első körben igenis anyának apának kell tudnia megoldania ezeket a helyzeteket, utána következnek a nagyszülők, szóval hidd el még így is baromi jó helyzetben vagytok.
anyósodék ha ilyen csórók akkor ház elad, és mennek garzonba lakni.
és akkor ki lehet fizetni a hitelt vagy egy részét.
vagy akkor a kedves férjed oldja meg, ha már ti szívtok, hogy marad a beteg gyerekkel vagy a helyedben akkor felmondanék, és maradnék otthon, a nagyfönök meg oldja meg
"Két ovis és bölcsis korú gyermekünk van."
Félreérthető a megfogalmazás.
Sajnos nálunk sem jobb a helyzet sokkal.... egy gyerekünk van,szó szerint kéthetente beteg (csak köhög vagy az orra folyik,de így nálunk már nem lehet vinni a bölcsibe)
Én felmondtam a munkahelyemen,várjuk a csodát.Alkalmi munkából élünk: hol a férjem,hol én dolgozok reggeltől estig.
(a régi munkám hajnaltól éjszakáig tartott,heti 4-5nap,hétvégén is és ha én nem tudtam volna bemenni és mondjuk ez hajnalban derült volna ki,akkor másik 30-40 embert szívatok meg)
Valamelyikünket úgyis elküldték volna az állandó hiányzások miatt,inkább így döntöttünk.
Nekünk is van hitelünk,most még fejlesztőre is vinni kell a kicsit-támogatás persze erre semmi.
Sajnos megoldást mi se találtunk.Nagyszülők messze,dolgoznak,csak mi vagyunk-felváltva...
Sok sikert a megoldáshoz Kérdező!
Hűűű, kedves 28-as! Bátor lépés volt! És hogy tudtok kijönni a férjed fizetéséből? Mert nekünk sok a kiadásunk, a bevételünk is szép, de ha feleződne, összeomlanánk. Mit dolgoztál (nem akarok indiszkrét lenni), hogy hajnaltól éjszakáig bent kellett lenned?
Sok sikert kívánok Nektek!
Milyen fejlesztésre kell vinned a picurkádat?
Nem olvastam végig mindegyik választ, de amelyeket igen, azok közül sok kiakasztott...miért is mindent a nőnek kell megoldani egy olyan vilagban, ahol legtöbb esetben a kétkeresős csaladmodell tud csak megélni? Az anyoséknak felvett hitellel meg miért kell piszkálni a kérdezőt? Ahogy írja is: az a csomag része volt, egy adott tény, kár ezen rugózni, ezzel együtt kell gazdálkodni.
Szóval szerintem:
A gyerekeket közösen vállaltátok, nem csak a puszik, hanem a feladatok, nehézségek is közösek. A férjednek részt kell venni a betegségekben is...mivel mind a kettőtök fizetésére szükség van, onnantól kezdve mind a kettőtök munkahelye egyformán fontos, függetlenül attól, hogy vezető, vagy "csak" beosztott.
Nálunk az volt a megállapodás, hogy felváltva oldjuk meg a táppénzt (fél éve született a 2. baba, így én most itthon vagyok, de a megállapodás fenn áll, amikor visszamegyek dolgozni). Mi mind a ketten csoportvezetők vagyunk a versenyszférában, hasonló fizetéssel, nagyszülő csak hézagosan tud besegíteni sajnos. Egyébként sokszor nem kellett táppénzre menni, mert itthonról tudtunk dolgozni (laptopról, este fektetés utan behozva a munkát).
A férjednek vissza kellene kicsit szállni a földre és nem a vezetőséget hangsúlyozni...bébicsőszt csak végmegoldásként alkalmaznék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!