Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Az még helyén van épphogy 3...

Az még helyén van épphogy 3 évesen, hogy a saját játékát nem meri elkérni, hanem engem húz oda?

Figyelt kérdés

Olyan zavaró amúgy, hogy direkt ma vettem a gyereknek homokozó szettet, mert nem otthonról indultunk játszótérre, erre rittig aznap vannak olyanok, akik játék nélkül hozzák a gyereket és kérincsélnek.

Oké, tanítgatom is a gyereket az adok kapokra, ő is szokott máséval játszani és fordítva.

Ma kicsit jobban idegesített a helyzet, hogy ott ücsörög csendben vödörrel stb lapát nélkül.

Kicsit hagytunk mást vele játszani, de elnézve a homokot kézzel markolászo gyerekem, úgy hogy direkt vettem neki lapátot is, kicsit ment fel bennem a pumpa. Szóltam, hogy már elkérheti, nem mártírkodni kell

De nem megy oda, csendben várakozik, aztán fogja a kezem, hogy menjünk oda együtt. Szépen elkértük, kapott mástól.

A nagyobbak meg persze szétszednék, ha nem lennék ott. Elakarták kérni a kisteherautóját, gyermekemnek nem tetszik ha odaad vmit hogy utána kiközösítik és pl az autójával játszanak, vele nem, igy nem adta oda és ezért homokkal akarták leszórni, csak megelőztem őket és határozottan szóltam rájuk, hogy figyelek ám!


De lassan oviba megy, most bölcsis.

Mi lesz így vele??

Vagy nem kell félteni, majd megtanulja?


Szegénykém néha meg pont fordítva, a hintához is megpakolva megy, nem meri letenni a labdát sem


Hogyan segíthetem?


2017. ápr. 4. 22:30
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
52%

Szóval sajnálom szegényeket,mert mindennapos lehet az agresszió náluk,ezért adsz nekik egy pofont...Hát ha vki megutne a gyerekem azon nyomban feljelentésnek v visszaadnam neki.Ne bántsa egy felnőtt a gyerekem,főleg nem a saját elképzelése szerint,mert épp nem úgy viselkedett.

Szerintem egy gyereket aki nem védi meg magát,játékait sokkal kevésbé lehet bátorságra nevelni(talán sok szeretettel,öleléssel,önbizalmat adsz neki így),mint olyat aki még agresszívebben megvédi a sajatjat(azon lehet finomítani)

2017. ápr. 5. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 A kérdező kommentje:

Szerintem attól tart, hogy a másik el kezd hisztizni és őt fogják megbüntetni érte, hiába neki lenne igaza, a másik szülőt nem tudja hogyan reagálna.

Ha szépen kérné, gyerek a gyereknek arra meg se mozdulna.


Igazából azon kívül, hogy én kérem el neki mástol a saját játékát, nem is tudom hogy tanítsam rá.

2017. ápr. 5. 12:17
 13/22 A kérdező kommentje:
Csak mert az oviban sem leszek ott elkérni és a nevelők meg tényleg ugy szoktak reagálni hogy egyszerűen elveszik a játékot
2017. ápr. 5. 12:21
 14/22 anonim ***** válasza:

Akkor segítessz neki, ha nem tudja magát megvédeni. Egy 5 éves már jóval rafináltabb és erősebb egy 3 évesnél. Nem kiegyenlített a dolog. A bölcsiben minden közös, ne engedd hogy a saját közegében is elharácsolják a játékait, mert akkor beletörődik ebbe a szerepbe.

Az oviban már más a rendszer. A gyerekek sokszor maguk között intézik a dolgot, az óvónő nem lát mindent de pont ezért jó, ha igazságtalanság éri, keres egy felnőttet.

Ha összevesznek, nem a játékot rakják el, hanem egyszerűen megkérdezik mi történt. Általában van 2-3 tanú is, szóval ezalapján intézkednek.

2017. ápr. 5. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
0%

Mert az úgy rendben van, hogy a kérdező gyerekét bábtják.

Pl. a te gyereked bántja a kérdező gyerekét. Te azt mondod a kérdezőnek, hogy hagyja, hogy bántsa a gyereked az övét? Vagyis a te gyereked bánthatja a kérdező gyerekét, de a kérdező nem védheti meg a fiát?... Ez aztán az emberi egyenlőség, gratulálok.

A gyereket meg kell nevelni, nem veréssel, de egy gyengébb pofon nem verés, és megtanulja hogy nem szabad.

2017. ápr. 5. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:

#11

Ha pl én egy kisfiú lennék és megvernék valakit, úgy hogy sírjon, mert engem itthon mindig bántanak, és annak a gyereknek az anyja bejön a suliba, akit én bántottam, és ad egy pofont, az nem jogos? Én bántottam a gyerekét, a gyereke gyengébb és nem tudja magát megvédeni, ha az anyja nem "érteti meg velem", hogy ezt nem szabad, akkor én csináli fogom tovább, nem?

És nem, az anyja nem fogja megnevelni, mielőtt jönnél azzal, hogy ez a szülők dolga. Igen az övüké, de akik keményen verik a gyereküket, azoktól mit vársz? Mert akit nem vernek RENDSZERESEN DURVÁN, az nem lesz agresszív (ha csak nem az iskola miatt, onnan eltanulhatja). Nem egy állásponton vagyunk?

2017. ápr. 5. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

#16

Nagyon sajnálom, ha téged bántottak.

Akit iskolás korig nem sikerül megnevelni, azoknál előfordul, hogy csak a megfélemlítés használ.

Itt viszont kicsi gyerekekről van szó, akiket pont azért nem pofozgatunk hogy egészséges lelkű felnőttek legyenek.

2017. ápr. 5. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

Látom hogy a fizikai agresszion megy a téma, de én még mindig a játékoknál tartok.

Most épphogy megérkeztünk, menne a homokozohoz erre rögtön elvették a motorját amivel jöttünk. Visszakérte, erre a homokozo játékát vinnék, apuka közölte, bocsi, nem hoztak játékot.


Most mindent idespejzolt a gyerekem, nem megy homokozni, inkább unottan ül a motorán

2017. ápr. 5. 17:19
 19/22 anonim ***** válasza:
Ha elveszik a motorját, az is agresszió. Micsoda egy undorító generáció ez. Én azon is meglepődtem, hogy léteznek olyan mocskok középsuliban, akik úgy csesztetnek másokat, hogy semmi rosszat nem tettek nekik, és hogy sokkal idősebbek a másiknál és tudják, hogy nem mer semmit tenni, mert akkor bántják és ők az erősebbek. Pedig már látom, hogy az ovisok is ilyenek. És ezekből lesznek majd a felnőttek. Ebből fog állni a magyar nép? A sok undorító, másokat csesztető idegbetegek, kicsik nagyok egyaránt, ez lesz a magyar nép? Ha már most elveszi a másiktól a saját motorját, mi lesz később?
2017. ápr. 5. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

És azon is meglepődöm, hogy a kérdezőnek fontosabb a játékmotor, mint a gyereke "Látom hogy a fizikai agresszion megy a téma, de én még mindig a játékoknál tartok..." ugyebár.

Tudod te, hogy a gyerekednek milyen szar érzés, hogy elveszik tőle a motorját? Nem engedik, hogy játszon a SAJÁT motorjával, ez egy gyereknek nagyon nagy lelki fájdalom. De ez csesztezés, és ha csesztetik, akkor nem csak ezzel. Mert lehetne pl úgy, hogy felváltva használják a motort, vagy addig az a másik odaadja neki az ő játékát, esetleg együtt játszanak valami mást. De ő inkább elveszi, piszkálja. De te, kedves kérdező, nem arról tettél fel kérdést, hogy mit csinálj, mert piszkálják a gyereked, hanem arról a szaros játékról...

Nem akarlak támadni, de így látom a helyzetet.

2017. ápr. 5. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!