Rossz anya lettem. Hogyan tehetném jóvá?

Ez egy eleg jo pelda azoknak akik itt erdeklodnek a kis korkulonbsegrol hogy jo-e.....egyertelmuen nem mert ez lesz belole de mind1.

Hat te is tudod a valaszt: valtoztass. Tudod hol hibazol, valtozz. Csinalj csak vele is programokat, vond be a kisebb feladatokba, es mindenekelott mielott kiabalsz, szamolj magadban 10-ig..

"Ez egy eleg jo pelda azoknak akik itt erdeklodnek a kis korkulonbsegrol hogy jo-e.....egyertelmuen nem mert ez lesz belole de mind1. "

Miért lenne már egyértelmű ? Nekem is kis korkülönbséggel születtek tesóim, mégse volt anyum idegbeteg. 6 évesen volt 3 éves és baba tesóm. Rokonságban ugyanez, pedig némelyikbe ikerpár is volt / van a nem sokkal nagyobb tesó mellé. Szóval nem egyértelmű, hogy verés, hiszti lesz kis korkülönbségből. Valakinek rendes szülei vannak.

Nem az életedet kell odaadnod, hanem elviselned a hétköznapokban! Elég rendesen kiabálhatsz vele, ha már szomszéd is ezt mondja! (gondolom nem első alkalommal hallotta)

Minden azon múlik, hogy mennyi figyelmet és energiát fordítasz a helyzetre innentől kezdve. Ne kiabálj vele, mert ez iszonyatos dolgokra képes! Kialakulhat a LELKI terror,ami Egyébként a gyámügy is figyelembe vesz. Néha, CSAK vele foglalkozz, mert nem csak a kicsi igényel téged! Nyilván nehéz, de nem ihatja ő meg a levét annak, hogy ilyen gyorsan jött a második, te meg nem bírod kezelni a helyzetet megfelelően! (Egyébként az egy jó jel, hogy legalább észrevetted, hogy ez így nem jó. Most már "csak" változni kellene!)

Én azért ezt mondanám kis korkülönbségnek! 1,5-2-2,5 év az igen, de a 3 számomra már nem a kis korkülönbséges kategória! Mivel elvileg a nagy ekkor már oviba megy, így nem kell 2 kicsivel otthon lenni!

Nem jár oviba?

Nekem valóban kis korkülönbséggel születtekba gyermekeim: a kicsi fiam még csak 21 hónapos volt, amikor megszületett a kislányom. Én nagyon tudatosan készültem a nehéz elsö időszakra: tudtam, hogy imádom a fiam, minden zsigeremben éreztem azt a mindent elsöprő anyai szeretetet, ráadásul nekünk különösen szoros a kapcsolatunk mondhatni a születésétől kezdve, mert rengeteget voltunk csak kettesben az első közel két évben. Ezért tudtam, hogyha akár egy picit is elveszem Tőle a szeretetemet, vagy csak hagyom sodródni magam az árral (meg a hormonjaimmal😃), akkor annak a kisfiam lehet a legnagyobb vesztese. Komolyan elhatároztam, hogy mindent a kisfiam köré alakítok: a kislányom napi rendjét a fiam jól kialakult napi rendjébe illesztem bele, a picim alvásidejében sosem házimunkáztam, hanem a fiammal foglalkoztam, amikor mindketten aludtak, én is velük aludtam, mert ébredés után újra frissen rájuk akartam koncentrálni. A házi munkát nsgyon minimálisan csináltam, főzni csak két naponta. Ellenben mindig Velük játszottam, sokat sétáltunk, programokat csináltunk, hogy ne csavarodjunk be otthon a négy fal között. A kislányom már két hetes korában a mellkasomra kötve "mászókázott", mert én másztam mindenhová a fiam után a játszón. Egy szóval: minden idegszálammal azon voltam, hogy a fiam ne szenvedjen semmiben hiányt, sem szeretetben, sem figyelemben, csak minőségi közös időben. És egyszerűen elég volt ez az óriási elhatározás és a hatalmas szeretetem ahhoz, hogy tényleg (persze, egy-egy kimerítő időszaktól eltekintve) harmónikusan összecsiszolódjunk és új, immáron négytagú családdá váljunk. Most 4 éves a fiam, 2 éves a lányom, imádjuk egymást, ők egymást különösen, szval tényleg mesébeillő a mi történetünk. De ehhez részemről hatalmas fegyelemre volt szükség.

Nem tudok mit tanácsolni Neked: nem tartom egetrengető problémának, ha nagy ritkán felemeled a hangod, mindenkivel előfordul, a rácsapással egyáltalán nem értek egyet. Viszont ha a komoly elhatározásod ellenére sem tudsz változtatni magadon, akkor inkább tényleg kérj segítséget, mert a gyerekeid megérdemlik, hogy nyugodt, békés légkörben nevelkedjenek.

# sem minőségi közös időben.

9-es