Befelé forduló láb - ortopéd orvoshoz vagy gyerekorvoshoz vigyük a gyereket?
Ortopéd orvoshoz beutaló kell? (Akkor háziorvoson keresztül.)
Azért kérdezem, mert a gyerekorvos szerint 2 megoldás van: kinövi vagy operáció. Azt állítja, a régi "begipszelés" már nincs, ez rendben is. Csakhogy ő nem ismeri a fizioterápiát: kimozgatások, masszázs, amivel rá lehetne segíteni. 2-szer is voltunk nála és kérdeztük, az idő meg megy, jó lenne már valamit tenni. (Lassan 2 éves, 7 hós kora óta megyeget, 11 hósan már futott.) 50 km-en belül nincs más gyerekorvos (külf), de azon túlra is elvinném (kivételesen emiatt), viszont ha amúgy is ortopéd orvosra tartozik, akkor inkább olyant keresünk, ezért kérdezem.
Nem tudom, hogy így született-e vagy nem, még sosem mondta az orvos, és mások sem, mi csak februárban vettük észre, ahogy lekerült a téli cipő. Az első lépéseknél az ember nem gondolja, hogy baj, ha nem egyenesen megy, ráadásul szinte csak a lakásban voltunk febr-ig. (Udvar nincs, játszótér 15 km-re.) Itt is ketten ált., amikor persze, hogy a kisgyerek mindig a nyomodban van még ebben a korban, így nem tudod megnézni, amikor este apa hazaér, akkor meg örülök, ha takarítani tudtam...stb, szóval febr-ig eszembe sem jutott, hogy probl lenne. Azóta viszont másik cipő, mégsem változott, ezért gondolom, hogy meg kellene nézetni.
Csípőficamos is volt, kengyelt hordott. A hasamban nem fordult meg, emiatt volt császár, és bár nem mondta senki hogy lenne összefüggés, de ilyesmiről olvastam.
Sajnos fogalmam sincs, nem tudom megállapítani. Egyrészt nem annyira feltűnő, egy-egy lépésnél mintha befelé fordulna, és van, amikor nem. Nem szaladgál alulöltöztetve, ahhoz hideg ez a lakás, a bokáját nem is látni a nadrágtól. Ha véletlenül láttam, sem tudtam megmondani, férjemmel is vizsgáltuk, de mint írtam az előzőkben az okokat, ezt nehéz megállapítani. Dehát nem ezért vannak az orvosok??
Annyi a tanulmányaimból rémlik, hogy máshogy kell tornásztatni, ha csípőből indul az eltérés és máshogy, ha csak a lábát (lábfejét) fordítja befelé, és máshol kell masszírozni is, kb. azt is, hol-hogyan, de azért jó lenne ezeket látni, hogyan és tudni, ez melyik eset. Röntgenképből látszik, hogy honnan indul, de ehhez az orvosnak foglalkozni kéne vele, és orvost is kell találni. Gyakran masszírozom, ha hagyja+időnk is van, de célzatosan az adott területre többet is lehetne!!!
Szia!
Bár az én kislányom csak két hónapos, és a hat hetes kontrollon vették észre, hogy a bal lábfejét befele tartja, azért leírom, hogy nálunk ez hogy működött.
Az orvos és a védőnő nem vett észre semmit, anyu szólt, hogy befelé van a lábacskája, mert az öcsémnek is ilyen volt. Annak idején nem volt gyógycipő, ezért kacsalábasan kellett a cipőcskéjét feladnia rá.
Nekünk a hat hetes csípővizsgálaton az ortopéd orvos vette észre, és azonnal írt fel gyógycipőt, amit éjjel-nappal "hordania" kell-de ez olyan amiben menni nem is lehetne, úgyhogy ha létezik is olyan ami nektek jó lenne, az biztos nem ez a fajta. Tehát szerintem kérjetek beutalót ortopédiára, ott az orvos-ha lelkiismeretes-mindent megnéz!!!
Kb. 3 hete voltunk ortopéd orvosnál, mostanra kaptunk időpontot.
Leírom, mert hátha valakinek segít, ha rákeres:
Nem dongaláb, hanem sarlóláb, annak is egy nagyon enyhe fokozata, és valószínűleg a méhen belüli rossz tartástól alakult ki (mivel nem fordult meg a hasamban), ami azt jelenti, hogy ez el fog teljesen tűnni.
Az ortopéd orvos szerint csak addig lehetett volna bármit tenni, amíg nem járt (vagyis nálunk 7 hós koráig!). Ha addig rendszeresen a lábfeje végét, a nagylábujja oldalán a kiálló csontot nyomom (a többi lábujja felé). Ez lenne a gyógytorna, állítólag masszázs nincs rá. :(
Az ortopéd orvos szerint emiatt nem hibáztatható a gyerekorvos sem, mert még ahogy ki- és beforgatta a lábfejét, úgy is alig látni különbséget. Vizsgálata: a gyerek ül, lábai lefelé lógnak, és ebben a helyzetben ki-és befelé fordította a lábfejét, és a 2 láb közötti kimozdítási különbségből vehető észre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!