Mennyire érezzem rosszul magam emiatt? Ti mennyit vagytok levegőn a kisgyereketekkel?
Amióta tél van az alig sétál a gyerekem. Márminthogy nem hajlandó a saját lábán sétálni. Eleve pár hónapja jár amúgy. (Másfél éves.)
Szóval a napi séták abban merülnek ki hogy én próbálom rávenni hogy sétáljunk, de ő rögtön beül a babakocsiba. Marad tehát a tologatás, aminek egyszerűen nem látom értelmét.
Sokszor nincs is kedvem így levinni sétálni. Ez a céltalan tologatás volt a legrosszabb kiskorában is, örültem hogy vége van.
Álatalában napi kétszer megyünk ki a levegőre, de ezek egyre rövidebbek, kb napi kétszer fél óra, hacsak nincs valami elintéznivaló, program, vagy véletlenül épp ha kedve van sétálgatni. Sőt, már többször előfordult hogy a délelőtti séta kimaradt mert fáradt is vagyok, hideg van, ő nem szeret sétálni... Meg látszik rajta is hogy nincs kedve a hideg sétákhoz.
Szóóval az a kérdésem hogy ez így gáz?
Ilyen kifejezetten hideg napokon napi kétszer fél óra nagyon kevés? (Persze igyekszem minél több ideig húzni, de ha nem akar sétálni akkor én sem látom értelmét a dolognak.)
Én alapvetően nagyon szeretek sétálni, imádnám ha jönne velem, akkor szerintem nagyon sokat lennénk lent. Tehát nem tőlem szedi hogy nincs kedve.
Ti mennyi időre mentek le átlagosan egy nap ha nincs semmi dolgotok?
(Ráadásul bent lakunk a városban, szmog stb..)
Én akkor se érzem rosszul magam, ha egész héten csak egyszer jutunk ki. Lehet lepontozni!
3 óránként menetrendszerűen szellőztetek, azért is, mert tavaly penész volt (idén még nincs). Sosincs állott levegő. Nem beteges egyáltalán.
A pici egyébként még nem indult el (15 hónapos múlt), egyértelműen utálja ha órákig tologatom a hidegben, negyedóra után már reklamál úgy is, hogy normálisan be van öltöztetve (de nem is túl melegen).
Mások vagyunk, én imádtam tologatni, ő is szerette. Közben nagyot aludt, vagy nézelődött.
Én nem hagynám rá a döntést. Biztos kényelmetlen a sok ruha rajta, lehet azt cipelve fárad bele a sétába. Miért nem hagyod meg neki ezt a kis könnyítést, télen babakocsit?
Nagyon helyes, ha naponta kiviszed. Semmi baj azzal, ha babakocsiban.
Oltari lustasagra vall, ha valaki napokig nem viszi ki a gyereket. Jobb bent netezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!