Mindent önállóan akar csinálni, iszonyatos hiszti, ha segíteni akarok. Hogyan csináljam?

Azt hiszem, eljutottam arra a pontra, hogy megőrülök a kicsi fiamtól! 3,5 éves, ovis, Ő a mindenem. Nagyon sokáig nagyon türelmes szoktam lenni, szerintem nagyon támogatom az önállósodásában, ritkán emelem fel a hangom, bár azt sajnos érzem, hogy egyre hamarabb eljön az a pont, amikor már csak óriási önuralommal tudom visszafogni magam.

Reggelente nagyon nehéz, mindent a kisfiam akar csinálni, ma az oviban, amíg Ő átváltotta a cipőjét, én ki akartam cserélni a benti kulacsában a vizet, időt akartam spórolni, mett késésben voltam. Erre eldobta a cipőit, rohant utánam, és elkezdődött az az igazi földön fetrengős hiszti, hogy ezt Ő akarja csinálni. Én pedig sajnos elveszítettem a türelmem, hangosan rászóltam, ahhh, cefetül éreztem magam. És el is késtem. És ha engedtem volna Neki, hogy Ő cserélhesse ki azt a nyamvadt vizet, akkor tényleg hamarabb végeztem volna, így viszont a hiszti után még a vizet is kicserélte, dupla annyi idő.

Lehet, hogy nagyon zavarosan írok, most elég szétesettnek érzem magam. Az a durva, hogy úgy érzem, felnőttként nem hozhatok olyan döntést, hogy ma nem akarok elkésni, ezért én cserélem ki a vizet. Nem akarom letörni az önállósodási igyekezetét, ez egy tök jó dolog. Egyébként abszolút megvannak a határok, amelyeket nem léphet át, ezeket Ő is tudja. De nem akarom siettetni, nem akarom helyette megcsinálni. És Ő ráadásul egy igazi kis kos, sokkal nehezebb eset, mint a hasonló nevelést kapott lányom.

Azt is hozzá kell tennem, hogy ma késve is indultunk otthonról, ha időben elindulunk, kevesebb ilyen helyzettel kellmegküzdenünk.

De sajnálom ezt a mai reggelt, mindkettőnk napjára gondolom, rányomja a bélyegét.

Éegalább kiírtam magamból.

Nálatok hogy menne az ilyen helyzetek?