Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mások gyerekei is rendszeresen...

Mások gyerekei is rendszeresen szakadt ruhában, koszosan mennek haza az iskolából? Mit csináljak?

Figyelt kérdés
Lányom 2. osztályos, szinte minden nap szakadt nadrágban jön haza, vagy ha véletlenül nincs kiszakadva a ruhája, akkor olyan koszos, hogy nem lehet kimosni. Annyira dühös vagyok, hogy nem tud egy picit sem vigyázni a saját dolgaira. Volt olyan hét, hogy 5 napból 5x jött úgy haza, hogy tenyérnyi lyuk volt a térdénél. Nem tudok minden nap másik nadrágot venni. Férjem azt mondja küldjem el a szakadtban és majd megtanulja. De én nem akarom, hogy csúfolják emiatt. Mi a megoldás? Most őszi szünetben sokat beszéltünk erről, mindent megígért, erre tegnap és ma is szakadtan jött haza, sőt, ma mivel üvegfestékkel dolgoztak, az új kabátján egy hatalmas festékfolt is van, ami persze nem jön ki. Azt se értem, hogy a tanítónéni miért nem szól rá, hogy ne fetrengjen és csússzon-másszon a földön, ha szemmel láthatóan magától nincs sajnos ennyi esze. Van masik 2 gyerekem is, velük soha nem volt ilyen gond, megértették, hogy a ruha nem a szekrényben születik, hanem dolgozunk érte, hogy legyen, ezért vigyázni kell rá. Ma annyira dühös lettem, hogy kiabáltam vele és mondtam, hogy karácsonyra csak ruhát fog kapni, játékról ne is álmodjon.
2016. nov. 8. 22:48
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
74%

Nekem is 2. osztályos a kisfiam, Ő is mindig tetőtől-talpig koszosan, mocskosan jön haza, kiszakadt ruha is befigyelt már nem is egyszer.

Mindig elmondom neki, hogy kicsit jobban vigyázzon a ruhájára, de nem igazán érdekli. Nem veszek neki drága nadrágokat, általában pont ezért a turkiban szerzem be a cuccait.

A tanítónőnek teljesen igaza van abban, hogy a gyerekeknek kell az önfeledt, cél nélküli, akár eszetlen játék, futkozás. Egész nap ülnek, csendben vannak, megfeszített tempóban jár a kis agyuk. Tesiórán is azt kell csinálniuk, amit mondanak nekik, nem játszhatnak önfeledten.

2016. nov. 9. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:

Picit off: azok a gyerekek, akik a suliban ilyen kis kelekótyák (nem minősíteni akarok, inkább nagy szeretettel írom), az oviban milyenek voltak? Vigyáztak a ruháikra vagy ott is összekoszolták magukat?

A fiam most 3,5 éves, és meglepően tiszták a ruhái az egész napos ovis játék, rohangálás, udvari játék után. Leenni sem szokta a ruháit.

2016. nov. 9. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
62%

A leevés kicsit más...:-) valószínűleg a tieddel iskolában sem lesz ilyen gond, uttsó.

Nálunk az is egyfajta megoldás volt, hogy a tesicuccot alsóban nem kellett hazahozni, csak hétvégén, abban volt melegítőnadrág, nagyobb balesetnél (pocsolyában hasraesés pl.) le lehetett cserélni a vizes, sáros ruhát, hogy ne abban üljön egész nap.

2016. nov. 9. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
29%

11-es vagyok

Az én fiam mindig is ilyen volt. Oviban hét közben többször cserélni kellett a kinti ruháját, és itthon is sokkal koszosabb mindig, mint a csajok (2 lánytesója van). Kertes házban lakunk, vannak direkt olyan ruhái, amit egyáltalán nem sajnálok, abban mehet az udvarra focizni, hemperegni, csúszni-mászni.

Én azt vettem észre, ha több napig le van korlátozva a szabad mozgásban, nehezebben ül meg napközben a padban, nem tud úgy figyelni, mint amikor kiadja magából a feszkót.

Megszidni nem szoktam ezért, csak finoman jelzem, hogy az iskolai cuccaiban azért mégsem kéne a földön hemperegni, legalább egy picikét figyeljen rá oda. A válasz erre az: "De anya, nem tudok úgy focizni, hogy ne essek el néha."

2016. nov. 9. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
70%

Az én fiamról írsz? Reggel szívdöglesztő pasiként beviszem, délután egy kismalac, jóesetben csak saras.

Én már mosattam ki nadrágját kézzel, igaz az megállt, amikor levette.

Türelem, egyszer megérti. Addig kitartást. Mosószappan, és foltjavító jóbarát :)

2016. nov. 9. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
62%
Nálunk a Wanisch szappan nagyüzemi mennyiségben fogy! :)
2016. nov. 9. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
59%

Járasd olcsó vászonnadrágokban, farmerben, kordvászonban. ezek strapabírók, szükség esetén meg tudod foltozni őket.

A hurkolt anyagú cicanadrágok, harisnyák pillanatok alatt kiszakadnak, megvarrni se nagyon lehet.

Fetrengjen és csússzon másszon nyugodtan, a ruhára költött pénz sokszorosát adnád ki fejlesztő tornára, ha oda kellene hordanod csúszni-mászni, fetrengeni.

2016. nov. 9. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!