Nektek nincs lelkiismeretfurdalásotok mikor elvesztitek a türelmeteket?

Én a negyediket várom, és tapasztalat, hogy a dackorszakkal ennek nincs vége.

Szerintem ez normális, felntt emberekkel szemben is elfogy a türelem.

Ha kiabálok, akkor amikor lenyugodtam, és ők is, akkor megbeszéljük. Bocsánatot kérek, hogy kiabáltam, elmondom miért lettem mérges, vagy miért haragudtam, hogy kellett volna viselkednie neki, és hogy nekem.

Megöleljük egymást.

Nálunk ez működik.

Azt vettem észre, hogy így jól megtanulják megfogalmazni az érzéseiket is.

Szerintem ez is egy fontos tanulási folyamat mindenkinek.

Minél nagyobb egy gyerek, annál jobban megtanulja kezelni ezeket a dolgokat is.

Szerintem nem kell, hogy a szavak értelmét még pontosan értse, a hanglejtés, meg ahogyan mondod az is fontos neki, abból érzi, hogy megenyhülsz, és hamarosan érteni fogja.

De visszatérve az eredeti kérdésre, rájöttem hogy arra nem is írtam, igen szokott lenni lelkiismeret furdalásom, de aztán rá kell jöjjek, hogy sosem leszek tökéletes, és hogy magammal is elfogadónak kell lenni ilyen tekintetben (is). Vagyis elhinni, hogy így, "nem tökéletesen" is lehetek jó anyuka, a sajátjaimnak a legeslegjobb...