Szegény családban felnőtt gyerekekből, akik megállták a helyüket, legnagyobb valószínűséggel mi lesz?

Hülye kérdés, ahova akar. És nem ritka.

Valamint a szegénység nem egyenlő a butasággal.

Támogató környezet nem csak anyagi lehet.

Egyik ismert ember Csányi Sándor (a bankár, nem a színész). Elég szegény családból jött, maga járta ki az útját. Az életrajza nyilvánosan fent van a neten, elolvasható. Az pedig ismert, hogy jelenleg hol tart.

Nem ismert emberként pedig apámat tudom felhozni. Egy 100-200 lelkes kis faluban született az ötvenes években. Két testvére volt. A nagyszüleim szegények voltak, a TSZ időszak miatt a állataikat is elvették. Nagymamám 4 elemit végzett, nagypapám gyári munkás volt. Apukám sokat mesélt az anyagi nélkülözésről. Nem volt cipője sokszor, néha étellel se álltak jól, a ruházata is szegényes volt.

Viszont korán befogták a ház körüli munkába (termések leszedése, meglevő állatok kihajtása, őrzése, ganézása, takarítás a házban, kaszálás, stb.). Emellett folyamatosan mondták neki, hogy tanuljon, mert a tudást senki nem veheti el tőle és vigye többre, mint a szülei. Akkoriban a tanítói pálya olyan volt, mint most a mérnöki. Presztízst jelentett.

Jól tanult, felvették a tanítóképzőbe, majd később másoddiplomát is szerzett. Elköltözött, gyógypedagógus képesítéssel egy kisegítő iskolában kezdett dolgozni. Közben gyűjtögette a diplomákat (azt hiszem, az utolsót, az ötödiket 50 éves kora körül szerezte meg). Huszas évei végén kinevezték igazgatónak. Néhány évvel később, kicsivel a rendszerváltás előtt pedig tanácselnök lett. A rendszerváltás után, immár demokratikusan, újraválaszották polgármesternek. 25 éven keresztül vezetett egy 5000 lelkes várost, végül ő maga vonult nyugdíjba úgy, hogy a soron következő választáson már nem indult.

Azt én magam is láttam, hogy rengeteget dolgozott, még hétvégéken is. Emellett talpig becsületes volt, pedig nem egyszer próbálták megkenni a pozíciója miatt (tendereztetett cégek próbálkoztak azzal, hogy ők nyerjék meg így a tendert). Ő a zsebbe kínált pénz helyett mindig azt mondta, hogy jó, ha ennyi feleslegetek van, akkor ne nekem adjátok, hanem vállaljátok még 3 utca ingyenes csatornázását/aszfaltozását.

Amikor nyugdíjba vonult, rájött, hogy az neki unalmas, így céget alapított. Azóta is abban dolgozik, csak már nem napi 16 órákat.

Hozzáteszem, hogy a rengeteg munka mellett mindig megoldotta, hogy rám is legyen ideje.

Anyukám védőnő, egyedül nevelt minket (van egy tesóm). Lényegébe mindenünk megvolt, volt ruhánk, mindig volt mit ennünk, nyaraltunk is iskolai táborokban (ingyen). Én érettségi után egyetemre mentem más városba, kollégiumba. Magamat diákmunkából ösztöndíjból, szociális támogatásból tartottam fenn és felvettem a diákhitelt is. Jogi egyetemet végeztem, jogászként dolgozom. Szóval az én helyzetem nem volt olyan nehéz, inkább csak azért írtam, mert szülói támogatás nélkül értem ezt el. Az egyetemen állami finnaszírozott képzésen vettem részt, 2012-ben diplomáztam, egyetemistaként nagyon sok támogatást kaptam.

Férjemet anyagilag szintén nem tudták támogatni, de alkalmanként felpakolták a szülei hazaival (zöldségek, tojás, stb). Neki ösztöndíja sose volt, a többi ugyanaz. Ő építészmérnök lett.

Ha már Csányinál tartunk, Bigét is mondhatnám akár. Azért esetükben érdemes ezeknek az embereknek a személyiségét is megnézegetni egy kicsit, elég megalomániás, önimádó, öntörvényű és törtető emberek. Nem véletlenül vannak fasírtban.

Kérdésdre rátérve, bármi lehet belőle, és ez nemcsak okosságon, hanem szerencsén és szerencsés temperamentumon is múlik. Lehet püspöktől elkezdve milliárdos üzletemberig bármi.

#7-nek.

Igen, tényleg sok múlik a veleszületett temperamentumon. Illetve a szociális készségeken. Csányit személyesen ismerem, szerintem jó üzletember, a beosztottjaival is jól bánik. Igen, kell törtetés, de ilyen magasságba csak azzal lehet jutni, illetve rettentő kifinomult diplomáciai készségekkel.

Tehát sok múlik a gyerek alapszemélyiségén is.

Anyukám a másik példa. Szintén gyógypedagógus. Amikor megszületett 44-ben, zsidó anyától, gyakorlatilag hajléktalanok voltak,, hiszen akkoriban a zsidók vagyonát elkobozták, ez az ingatlanokra is vonatkozott. Az anyai nagymamám ott bartelüzletelt, ahol tudott. Az is csoda volt, hogy a deportálástól megmenekült. Nulláról szedte össze az életüket friss kismamaként - ennek az volt az ára, hogy 1-2 évre anyukámat rokonoknál helyezte el.

Viszont anyukám nem volt törtető típus, ő nem jutott tovább a diploma után, mint egy sima tanár. Nem akart feljebb lépni, így tanított, majd elérve a nyugdíjkorhatárt, nyugdíjba vonult. A vér szerinti apját nem ismerte, mert még magzat volt, amikor deportálták, ahonnan nem tért vissza, valahol életét vesztette. Később nevelőapja lett, illetve féltestvére. De őt is ösztönözték a továbbtanulás felé.

A mi családunk is elèg szegèny volt, ès nem túl igènyesek(rendre,lakás tisztaságra egyaránt).

15 èves korom óta minden nyáron dolgoztam, a pènzből könyveket, ès ruhákat vettem.

Elèg jól èrettsègiztem, főiskolára jártam diákhitelből. Elèg lehetetlen szakon vègeztem, de mivel dolgoznom kellett, így elsőkènt nem a szakmámban kezdtem, hanem mostohatesómnál pultoskènt. Aztán a kisvárosban ahol èlek azt a pár helyet kilőttem, ahol dolgozhatnèk. Így lettem eladó(papírom nincs).

Most itthon vagyok a kisfiammal. Előtte kemènyen melóztam egy pèksègben, de megèrte, mert sikerült egy nagyobb összeget fèlretennünk. A párom autószerelő.

Cèlom, hogy tisztessègesen èljünk, nem több. Hogy ne kelljen szègyenkeznünk az otthonunk, a ruházatunk, az igènyessègünk miatt. Mert egy gyerek ezekre extra èrzèkeny.

Most vettünk egy kertesházat(3 kicsi szobával), ès szeretnèk mèg kitanulni valami piackèpesebb szakmát.