Mit tegyek, ha nem tudok szívből játszani a gyerekemmel?

én nem szoronganék ilyesmin, én más szemmel nézem, amit tetszik neki, abban meghagyom önmagának, nyugodtan kreatívkodjon, néha vagyok ott velejátszani. én inkább a többi tevékenységben motiválom (torna, masszázs, finom- és nagymotorikus képességek, pl rajz, gyöngyök, meseolvasás, képről beszélgetés, zenei eszközök, mozgás mondókára (zsuppszra ugorni, vagy szélmalomként körözni), vagy "tánc" ritmusérzék, egyensúlyérzékelős feladatok; ollóval vágás, labda elkapás)

nekem akkor van lelkiismeretfurdalásom, ha hagyom csak natur autózni, meg vonatozni..de ezt azzal csillapítom, hogy pl kapott pályát, hogy legalább a "vonalvezetést" gyakorolja, vagy valahol szimbolisztikát teszek bele azzal, hogy a tehervonat legodarabokat szállít házépítéshez.

(nem építőzik, nem legozik amúgy(csak max tornyot), nem tudom mit rontok el, nem erőszakolhatom rá, de azt olvastam mintha ez fontos lenne a nem tudom mihez kisgyereknél

Két fiam van, autómániásak, és eleinte én is pont így éreztem, mint te.

Ha én játszottam velük, akkor az autók beszélgettek egymással ("te milyen színű vagy? én kék"), megnéztük, meddig gurulnak, megszámoltuk, hány piros van, milyen fajták, pályát rajzoltam kartonra, amit aztán kidíszítettem (szeretek rajzolni :)). Később pl. már azt is játszottuk, hogy az egyik autó bajba kerül, és jön az autómentő segíteni, vagy tűz van, és jön a tűzoltóautó eloltani. Autót formáztunk gyurmából, autós színezőket (is) színeztünk... Nem voltam oda ezekért nőként, de ha egyszerűen ez érdekli őket... Próbáltam kreatívan hozzáállni.

Duplo legót már másfél éves kortól lehet használni, klassz járgányok és állatfigurák vannak hozzá (én vettem egy jókora készletet használtan, a mai napig játszik vele a hatévesem).