Melyikünknek volt igaza?

A két éves lányunk alvás után elég lassan tér magához. Ébredés után morcos, elutasító, kell neki 5-10 perc, mire teljesen felébred. Addig az ágyból se lehet nagyon kivenni, mert félrelöki a kezem és bámul maga elé.

Így elég gyakori, hogy bemegyek, látom, hogy most rossz passzban van. Egy "ébredezz, szólj, ha ki szeretnél jönni" mondattal az ágyban hagyom és kijövök. Néhány perc után jelezni szokta, hogy mostmár kijönne és térben-időben orientált.

Ma ugyanez volt. Bementem, ő nézte a lepedőt, ha felé nyúltam, morcosan félrelökte a kezemet. Mondtam, hogy oké, szólj, ha kijössz és kisétáltam. Férjemmel félúton szembetalálkoztam:

- Hol a gyerek?

- Morcos, még az ágyban hagytam, amíg magához tér.

- De genya vagy, azzal bünteted, hogy otthagyod, mert morcos?

Szerintem nem büntettem, csak hagytam magához térni. Csendben volt, nem sírt, csak bámészkodott, ásítozott.