Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mikortól olvashat egy gyerek...

Mikortól olvashat egy gyerek Harry Pottert?

Figyelt kérdés
Azért kérdezem, mert annak idején, amikor az első kötet megjelent, még én magam is 11 éves voltam. Akkor nagyon megfogott az első pár kötet, mert olyan mese jellegű volt. De a későbbiek már komorabbak, főleg a vége felé, néhol ijesztőek is. Ez nálam nem is volt gond, mivel mire megjelentek, kb. pont fel is nőttem hozzájuk (az utolsó rész megjelenésekor már 20 éves voltam). Nagy kedvencem amúgy sorozat, mondhatni azon nőttem fel. De egy gyerek hány évesen kezdheti el az elsőt olvasni? Hiszen amikor még én kezdtem olvasni, akkor legalább egy évet kellett várni a következő részre, volt, hogy többet is. Viszont így, hogy az összes megvan, sokkal fiatalabb korában olvassa a gyerek az utolsó köteteket is, amikhez talán még nem elég érett.
2008. szept. 18. 16:58
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Szia. Szerintem a szülő felelőssége, hogy mikor engedi olvasni. Az első négy kötetet talán tényleg olyan 10 év körül lehet olvasni, de az 5,6 és a 7-ik kötet szerintem sem való egy gyereknek, inkább olyan 15-16 éves kortól szerintem, hisz egy kisebb gyerkőc meg sem értené. Ennek ellenére a férjem kishuga 14 éves korára már túl van az összes kötet elolvasásán. Lehet, hogy maradi a felfogásom. 28 éves vagyok.
2008. szept. 18. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Igen, én is így gondolom. Bár engem már 14-15 évesen mindent engedtek olvasni, sőt, emlékszem, apukám 12 éves koromban olvasta fel nekem A Mester és Margaritát :) Bár nem nagyon értettem, de azért tetszett. Azért sok gyereknek ilyen idős korban még nem ajánlanék ilyen olvasmányokat. Arra tippelek, hogy talán olyan 13 éves kora táján adom neki oda az első kötetet, csak nem olvas majd olyan gyorsan :)
2008. szept. 18. 18:46
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Én azt tenném, ha az én gyereikem már 11 évesek lennének, hogy mivel minden kötet Harry szülinapja körül kezdődik, megbeszélném a csemetéimmel, hogy ők is mindig az aktuális szülinap körül kezdjék el olvasni a következő kötetet. Nem tudom, beválna-e, addig még 7, illetve 10 évem van :)
2008. szept. 19. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:

Hát igen, csak ha nagyon tetszik majd neki a történet, akkor nehéz lesz kivárni, hogy a következőt is elolvashassa. Nekem könnyű volt, mert meg se jelent akkor még a következő, nade ha ott van a polcon, akkor biztos nehéz lesz kivárni.

Amúgy nekem is odébb van, még pici a fiam, csak elgondolkodtam a dolgon.

2008. szept. 19. 20:35
 5/18 anonim ***** válasza:
100%
Hello. Én 13 éves vagyok és végigolvastam az összes kötetet. 8 vagy 9 éves koromban kaptam meg az első kötetet, ami nagyon tetszett. 5, 6, 7 könyvet is megértettem, igaz és kis korom óta felnőtesebb felfogású vagyok. Szóval nem attól függ, hogy hány éves, hanem, hogy elég érett-e rá.
2008. szept. 19. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Én 13 éves vagyok (lány) olvastam az összes Harry könyvet és láttam is a filmeket (ami eddig megjelent)

Nem félelmetes és nem ijesztő egyáltalán.

Akinek ez ijesztő az nem olvasta még Darren Shan Vámpír és Démon könyveit amik GYEREKEKNEK szólnak.

Van módotok olvassátok el! Nagyon jó!

Ja, vessünk össze egy Harry könyvborítót: [link]


És egy démon könyv boríróját: [link]


[link]

2008. szept. 24. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
33%
Én is 13 éves vagyok...de nem szoktam olvasni...tavaly nyáron kiolvastam a bölcsek kövét..nem tom miért...kedvem lett hozáá xD
2008. nov. 1. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
Szerintem nyugodtan elkezdheti olyan 9-11 évesen.
2009. jan. 21. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:

szija

én 11 évesen 1 hónap alatt végigolvastam 1-7 ig:)

nagyon tetszett,azóta már legalább elolvastam mindegyiket 5ször:D

2009. ápr. 13. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim válasza:
Csak arra kell ügyelni hogy az utolsó kötet korhatáros(12)
2009. máj. 23. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!