Bűntudatom van emiatt, hogyan kellett volna máshogy csinálni?

Kifejezetten ellene vagyok a fizikai/verbális bántalmazásnak. Eddig tök jól is működött, ha valamit nem szabad, akkor elismételtük százszor, aztán egy idő után megértette.

Viszont: van egy hatalmas kanapénk, a karfák fektetett henger alakúak. Ha csak nekitámaszkodik, nem esik át rajta, de ha szándékosan átmászik, akkor inkább nem akarom tudni, hogy 80 cm magasból fejre esve mi lenne a végkimenetel.

Többször rászóltunk, amikor kezdte felpakolni a lábát, hogy lemászik a karfán át (19 hónapos, 80 cm magas lány). Tegnap villámgyorsan felugrott, hiába ültem mellette, ösztönből annyit tudtam reagálni, hogy rácsaptam a seggére (bár nem erőset) és lerántottam vissza a kanapéra. Láthatóan nagyon megilletődött és azóta nem próbálkozott vele.

A fenékreverés miatt bűntudatom van, mert bár nem ütöttem nagyot és biztos nem fájt neki (viccből nagyobbat is szoktam oda csapni, de akkor tudja, hogy poénkodunk és röhög rajta), de most érezte a feszültséget az ütés mögött. Én meg szarul érzem magam.

Ha ilyen, rá nézve akár életveszélyes dologgal próbálkozik, mi a megoldás?

A férjem azzal nyugtat, hogy inkább egy seggrepacsival "traumatizáljam", mint egy nyaktöréssel/koponyasérüléssel az esés miatt. Ő is látta az esetet.