Van köztetek, aki drasztikus eszközhöz folyamodott, hogy a kisgyermeke megtanuljon végre egyedül enni?
Februárban lesz 3 éves a fiam. Ő is elég kényelmes, amit nem muszáj, inkább nem csinálja.
Az evéssel is így volt, egyszerűbb neki, ha etetik. Viszont mikor már tud valamit, akkor nagyon tetszik neki. Én sosem erőltettem, úgyis enni fog. Rajta sokat lendített az óvoda, ott szuperül megtanult enni, mert muszáj volt meg a többiek is úgy csinálták.
Kanállal, villával jól tud már, de van, amikor odaadja, hogy etessem én. Engem nem zavar, megteszem, ha elfárad.
Ja, és a szobatisztaság sem érdekli, egyszerűbb neki pelenkában. De majd az is egyszer csak menni fog, mint eddig minden.
Szerintem ne erőltesd, ne idegeskedj rajta. Írasd be csanába heti 1-2 napra, aztán megtanulja gyorsan.
Akkor van egy "b javaslatom".
Mondd neki, hogy anya akkor örülne a legjobban, ha ő is enne egyedül, de mivel látod, hogy ő nem szeretne, ezért szívesen megeteted, és majd szóljon, ha már nagy fiú/lány, és egyedül akar enni, mint a nagyok, addig szívesen megeteted.
És etesd, és ENGEDD EL, és higgy benne, hogy ez nem marad így. És ne problémázz rajta.
A gyereked lehet hogy azért makacsolta meg magát ennyire, mert azt érzi, hogy elvárás van, amit nem tud teljesíteni "jól", ezért inkább nem is akar.
Legkésőbb az oviban enni fog, és utána majd otthon is, ez tuti.
Addigra a keze is ügyesebb lesz, így ha az oviban eszik majd először egyedül, akkor is gyorsan megtanulja majd.
"C terv", egyél te is játékból kézzel. Játsszátok azt, hogy mackók vagytok (vagy ha van kedvenc állata akkor az), és kézzel esztek. (Főzzél egy darabig olyat, ami kézzel is felszedhető.)
Esetleg úgy, hogy te adod az ő szájába, ő a tiédbe, aztán észrevétlenül vált mindenki a sajátjára.
Lehet próbálkozni, de nem szabad görcsösnek lenned ebben a kérdésben.
Nálunk az volt a baj hogy o akart egyedul enni de nem tudott még. Oltári hisztiket csapott ebédnél. Ekkor volt masfel eves. Nekem mar görcsbe rándult minden ebed előtt a gyomrom. Egyszer megelégeltem. Amikor rákezdett megfogtam betettem a szobájába. Fel percig őrjöngött majd bementem hozza elmondtam halál nyugodtan mi a baj, megöleltem es visszatettem az etetoszekbe. Gyönyörűen negebedelt, vagyis engette hogy etessem. Ezt eljátszottuk kb háromszor és mintha elvágta volna. Most 21 honapos kislány, mar egyest ügyesen eszik egyedul is, de ha megunja akkor én folytatom.
Mondjuk nalunk azt sem engette hogy etessem. Ennyiből mas volt a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!