Mi a véleményetek a beszoktatáshoz való hozzáállásukról?

Kedves 12 -es gondozónö mi a véleményed az alábbi gondozónő hozzászólásáról?:

"Teljesen természetes, hogy fél és egyáltalán nem a szülő hibája. A kisbabák amikor már rájönnek, hogy ki az ismerős és ki az idegen általában tartanak az idegenektől, ez teljesen normális és nem a szülő éri el a nevelésével, hanem a gyerek agyának érettsége. Saját tapasztalatból írom, hogy ez a félősség és hogy milyen mértékű a gyerek személyiségéből fakad, vagy ha úgy tetszik genetika. 2 gyerekem van, az első extra félős, a második kifejezetten barátkozós. Már az anyaméhben teljesen máshogy viselkedtek, nem nevelés kérdése. (Persze a fejemhez szokták vágni, hogy az elsőt biztos túlféltettem, máshogy neveltem, mint a másodikat, de ez nem igaz, csak hagytam, hogy a saját tempójukban váljanak le rólam - ez az elsőnél sokkal lassabb volt, mint a másodiknál. És még mindig tart mindkettőnél...) Minél félősebb, annál kevésbé szabad erőltetni a dolgot, mert ez magától leépül ahogy egyre nagyobb lesz. Együtt kell járni közösségbe (mi például néptáncra jártunk, ahol a szülők is táncolhattak a gyerekekkel együtt), és semmit sem erőltetni (pl. kézfogás). Ha elfogadjuk, hogy ezt vagy azt nem meri, v. nem csinálja (pl. nem beszél, nem köszön csak bújik), ő is elfogadja, hogy mi viszont beszélgetünk, köszönünk, nem félünk megfogni a másik kezét, stb. Ehhez idő kell, türelem, méghozzá sok. Ha erőltetjük a dolgot, még félősebb lesz, mint előtte, ez rosssz stratégia. Akkor csináljuk jól, ha mi magunk is elcsodálkozunk, hogy jé, mennyivel bátrabb lett. Viszont ezt is természetesnek kell venni és nem agyondicsérni rögtön. Bár gyereke válogatja, nyilván, ha ő mondja, hogy ugye most bátor voltam, akkor el kell ismerni. Minél félősebb, annál fontosabb az ovis beszoktatásnál a fokozatosság. Ehez sok idő (időben el kell kezdeni, akár fél évvel az előtt, hogy már muszáj ott hagyni!) és türelem kell és nyitottság az ovónők részéről is. Oda kell figyelni, hogy mielőtt ott hagynánk mindkét ovónővel és a dadus nénivel is ki tudjon épülni a bizalmi kapcsolat, ami az én lányom esetében csak úgy volt lehetséges, hogy vmi konkrét tevékenységet együtt csinált az óvónővel, meg a másikkal, meg a dadussal, (külön-külön) és az első alkalmakkor én is ott voltam, így láthatta, hogy "jóban vagyok" velük. Mondtuk is neki, hogy milyen aranyosak és kedvesek (tényleg azok voltak, mert ha a gyerek azt tapasztalja, hogy nem azok, mondhatsz te bármit...) Fontos, hogy jó legyen az óvónő, jó a hozzáállása az egészhez és tudja, hogy mivel lehet megnyugtatni a gyereket, a problémás helyzeteket jól kezelni, persze ebben a szülő segítsége is kell, mert minden gyerek más és más. Hosszú volt a beszoktatás, a férjem csinálta végig vele (ő tanította meg pisilni is az oviban). Az első csoportba nem is sikerült, mert ott az egyik óvónő nem értette, hogy mért nem hagyjuk ott, ha sír. Hát azért nem, mert a sírásnak sok oka lehet, és ha valódi jogos oka van, akkor az nem hiszti, hanem meg kell beszélni és ha probléma van, meg kell oldani, ha a beszokás alatt, ha utána merül föl, mindig meg kell oldani (ez sajnos ott nem sikerült). A második csoportban sikerült összefogni az óvónénikkel (főleg az egyikkel), és amikor láttuk, hogy már biztonságban érzi magát az oviban, és jól kiépült a kapcsolata az óvónénikkel, dadusnénivel, (ez kb. 2 hét volt, a második héten már elment a férjem "pisilni" 5-10 percre, de az ovi területét nem hagyta el), szóval akkor hagyta ott a férjem először egy órára (3. hét), aztán kettőre (4. hét), stb. ezt is fokozatosan. És akkor jött a hiszti, nagyon kemény volt mert nem akarta az apját elengedni, mert megszokta, hogy apa is ott van (egyébként nem a teremben volt, hanem az öltözőben a term előtt), és akkor már nekünk kellett a sarkunkra állnunk, hogy igenis dolga van apának (nem az óvónő küldte el!). Nálunk az jött be, hogy ha hisztizel azért, mert ot hagyak egy órára, akkor csak két óra múlva megyek érted. Ez első nap így volt, 2 órán keresztül hisztizett (ezzel tesztelte az óvónőt is), de másnap nem hisztizett, és ment is a férjem egy óra múlva érte. (2 órára csak a következő héttől hagyta ott, mert ugye apának már hosszabb dolga van). A végeredmény, hogy szeret oviba járni, és biztonságban érzi ott magát, reggel is örömmel megy (bár hosszabb kihagyások után kicsit nehezebb az elválás, de ez természetes.)

A válaszíró 94%-ban hasznos válaszokat