Vannak itt hányásfóbiás anyukák?
Ti hogy oldjátok meg, ha a gyerkőc benne van a hányós-hasmenős vírusban?
Én annyira félek ettől a betegségtől, hogy magam is rosszul vagyok, ha valaki a közelemben hány. Próbálom leküzdeni, de nagyon nehéz. Valakinek sikerült? Van egy 3 és egy 1 éves gyermekem.
Jelen! Először azt hittem, én írtam ki a kérdést! :-)
Pszichológiai eset vagyok, 20 éve van emetofóbiám. 2 éves a lányom. Sokat bukott csecsemőkorában, de az nem volt olyan félelmetes, nem is erőlködött hozzá. Kajától eddig kétszer hányt, de akkor is pici volt még és túl sok kölesgolyót tömött a szájába, nem boldogult vele és visszajött egy kevés az ebédből. Szörnyű volt látni az erőlködését, szerencsére itthon volt az apukája.
Hányós-hasmenős vírusa még sosem volt, de fél év múlva bölcsibe megy, sanszos, hogy ott összeszedi. Ha rám hasonlít, inkább hasmenése lesz, mint hányás, de ki tudja. Nekem is nagyon nehéz ezt leküzdeni! Igazából nem is tudom. Felmegy a vérnyomásom, erős szívdobogás jön rám, már akkor is, ha azt látom, hogy valaki öklendezni kezd. Meg persze az undor. A saját gyerekemnél nem is maga a hányadék látványa, feltakarítása borzasztana, hanem maga a folyamat.
Kicsit irigylek mindenkit, az ezt az élet szükséges részének tartja és bár nem találkoztam még olyannal, aki nem utálna hányni, de valahogy gond nélkül túljutnak ezen a dolgon.
Egyes vagyok, nekem nem segített egyik sem. A pszichiáter szorongáscsökkentő, antidepresszáns gyógyszereket akart adni, én meg nem akarok gyógyszert szedni. Annyira nem találkozom sűrűn ezzel a problémával.
A pszichológusoknál ún. terápiás ülésekre jártam. Jókat beszélgettünk, kiderült, hogy egyébként épelméjű vagyok. De a fóbia ugyanúgy megmaradt. 18 éves korom óta tart...
Megint egyes vagyok. Szerintem nem blokkolnék le, ellátnám, minden rendben lenne a gyerekkel, csak én remegnék, mint a nyárfalevél. Mindent elkövetnék, hogy jobban legyen!
Kérdező, Nálatok hogy alakulnak az ilyen kellemetlen betegségek?
Sajnos ezzel nem tudok mit kezdeni. Amikor fel kell takarítani, próbálok máshová nézni. A lányom hányós volt, a fiam szerencsére nem az. De azt vettem észre az idő múlásával, hogy valamit javult a helyzet.
Minden mással megbirkózom, ez nem megy. De ha ott a férjem, a hányást ő takarítja fel, így tudom megoldani legjobban. Ajánlom neked is.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!