Hogyan tudnám különszobába szoktatni a 2 és fél éves lányomat?
2 éves koráig külön szobában, kiságyában aludt.
Közben átmenetileg az anyósomékhoz kellett költözni, ezért velünk vagy egyikünkkel az ágyunkban hajlandó csak aludni.
Félek, hogy most amikor újra magunk leszünk a saját házunkba, nem fogom tudni visszaszoktatni a különalvásra.
Kérlek adjatok tanácsokat, írjatok tapasztalatokat!
Köszönöm!
Mi a legelején szúrtuk el a nagylányunkkal, ő kezdetektől fogva velünk egy szobában aludt. Az ágyunk mellett volt az ágya, szó szerint egy karnyújtásnyira tőlem.
Most, hogy át akartuk költöztetni a saját szobájába, nem volt egyszerű szitu. Eddig még WC-re is kísérni kellett, most meg egyedül aludni, na persze :D
Minden este mellette a földön aludtam el, mert különben sírva jött át hozzánk. Volt egy elég erős fényű kislámpája is, ami égett egész éjjel, hogy ne féljen a sötétben. Először az ottalvást sikerült kb. 3 hónap után elhagyni, majd egyszercsak kb. 1 év után kiégett az égő, és elfelejtettünk újat venni. Felkapcsoltam helyette neki a másik villanyt, de az túl erős volt, zavarta, lekapcsolatta. És csodák csodájára egyedül aludt, sötétben :D Örömtáncot jártunk apával :D
Sokkal több sikert kívánok nektek hozzá. Szerintem a kislámpa amúgy bevállhat, és ha bírod, kicsit maradj vele míg elalszik :)
Ha már kislámpa javaslom a világító teknőst. Csillagokat és holdakat vetít a plafonra nálunk az szokott égni bent a lányoknál, míg el nem alszanak.
Amúgy igen, vele kell maradnod amíg el nem alszik, de előtte beszéld is meg vele, hogy te majd mész vissza a saját helyedre, hogy tudja mire számítson.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!