Elhagyom a gyerekemet, megtehetem?

Ó, hát némi kis kimozdulásra mindenkinek van igénye, legyen az bármi, ami más, mint a hétköznapi mókuskerék. Egy akaratos, nehéz természetű 4 éves mellett nem te vagy az egyetlen, aki néha legszívesebben kiszaladna a világból. De ezek az igények és érzések meg a gyermek elhagyása ég és föld, ezt te is biztosan tudod.

Azt is tudnod kell, hogy bármi is történt veled gyermekkorodban, te nem vagy ugyanolyan, nem fogod bántani a gyerekedet, képes vagy jobb szülő lenni, mint amilyenek a te szüleid voltak. Az sem egyedi eset, hogy a férj nem érti, miért nem elég a feleségének a szép ház, szép és okos kisgyerek, hova vágyik még többre. Azért írtam, hogy első a te gyógyulásod, mert ha pontosabban átlátod és meg is tudod fogalmaznia félelmeidet, igényeidet, akkor aktívabban tudsz tenni a házasságot jobbításáért is. Persze, hogy az lenne az ideális, ha egy férfi mindezt magától tudná, de ha már nem így van, akkor csak azt teheted, hogy te kezdeményezed a változást.

Az előttem válaszoló nagyon jó linkeket adott meg, feltétlenül élj a segítséggel, akárhogy alakul később az életed!

"valahol jobb az elhagyás , mint az öngyilkoság..."

Ez igaz. ÉS még jobb a lelki fejlődés és önismeret fejlesztése, a kompromisszumok kötése és ennek bemutatása a gyermeked számára, mint az elhagyás. Add meg azt az esélyt, és beszélgess el egy szakemberrel! Én sem hittem, hogy nekem tud segíteni, eleinte nem is éreztem, hogy tudna, aztán rájöttem dolgokra, amikre egyedül sosem sikerült volna! Nem változtam meg a szó szoros értelmében, ugyanaz az ember vagyok, mint a terápia előtt voltam, csak a gondolkodásmódom módosult, ahogy a kapcsolataimat is tudtam úgy formálni, hoyg nekik és nekem is jó legyen. Nem az elfutás a megoldás, hanem a tenni akarás!

aztán meg hiányoznának.

költözz anyudékhoz egy hétre, hónapra és meglátod amire vágysz eltörpül a család mellett.

Egyrészt megértelek. Én 6 éve vagyok itthon, nem dolgozom. Csak az 5 percre lévő boltba megyek, máshová nem. Én már belebetegedtem, félek kimenni, pánikrohamaim vannak ha rágondolok hogy ki kell mennem. Egyrészt a sok kóbor dög miatt, másrészt mert már elfelejtettem hogy kell beszélgetni az emberekkel. Nekem 3 gyerekem van, szeretem őket de soha nem tudnám elhagyni őket, már csak ők éltetnek. Szóval meg is értelek meg nem is.

Egyébként elhagyhatod őket, csak a gyerektartást kell fizetned.

Ezért jó beszélni, beszélni, beszélni, lehetőleg olyannak, aki szakmai füllel hallgat és a megfelelő kérdéseket tudja feltenni neked, hogy tovább beszélj, és a gondolataid megfelelő irányba terelődjenek, ráeszmélj dolgokra.

Kedves 3 gyerekes anyuka, aki már kimenni is fél (bocsáss meg, hogy így azonosítalak, csak elfelejtettem megnézni a válaszod számát): nekem a második jön most, és mi is szeretnék 3-at, sok évig leszek még itthon,és már jó ideje itthon voltam eddig is, és hasonlókat kezdek érezni. Már az az 5 perc bolt is nyögvenyelős, nehezen barátkoztam korábban is, és most már úgy érzem, nagyon nem is motivál semmi. Mindenki életvidám, pörgős, rohangálós körülöttem, ami nekem teher, túl sok lenne. Nem lenne kedved esetleg levelezni? Tudom, nem is ismerjük egymást, csak jött egy gondolat, hogy próbáljam meg, és mivel határozott szándékom kicsit nyitni a világ felé, gondoltam megpróbálkozom vele. Ha úgy gondolod, hogy egy próbát megér (kötelezettségek nélkül, akár csak egy levél erejéig is), akkor írj privit nyugodtan!