Anyaként mit tesztek, ha majdnem hat éves kisfiatok hisztériázik, hogy nem akar az óvodai anyák-napján szerepelni? És egyáltalán óvodába járni?

Az én kisfiam is drukkos, izgulós, ha szerepelnie kell. Én a biztonság kedvéért elkértem az óvónőktől az idén a megtanulandó szöveget, és gyakoroltunk, de kár volt aggódnom.

De tavaly például egy olyan műsorral készültek, hogy ki kellett állni, és mondani a szöveget. Már napokkal előtte mondta, hogy ő nem szerepel, ő nem akarja. Neki fáj a torka, ő beteg, ő elfelejtette a szöveget. A feleségem meg próbálta pozitívan befolyásolni, hogy de milyen jó lenne, ő mennyire örülne, milyen büszke lenne rá. Na az lett a vége, hogy zokogva szaladgált az ovi folyosóján, a műsor kezdete előtt, míg magamhoz nem parancsoltam, és azt nem mondtam, hogy megállj, beülünk ketten a nézők közé, és az ölemből figyelheted a műsort, hogy a végén, amikor a virágot kell adni az anyukáknak, csatlakozni tudj a többiekhez. Megnyugodott, letöröltem a könnyeit, és kifujtam az orrát, és kézenfogva bementünk a csoportszobába és megkönnyebbülve végignéztük a műsort.

Több hiányzó is volt aznap, nem az én gyerekem volt az egyedüli, aki nem akart szerepelni (abban a műsorban). Az idei év elején felszólaltam (egyedüli apukaként) a szülői értekezleten, és kértem az óvónőket, hogy valami olyan műsort alkossanak legyenek kedvesek, amit a gyerekek játékként, és nem fellépésként élnek meg.

Ez sikerült is, az idei anyák napjára egy zöldségeket bemutató játékot játszottak el - egymásnak. Nem szereplésnek tűnt, hanem játék volt. Az izgulósak is lelkesen játszották.

Mindnyájan nagyon élveztük, a gyerek is meg a szülők is. Egyedül fényképet és videót volt kicsit kényelmetlenebb készíteni, mert a gyerekek nem felénk fordulva "szerepeltek" hanem egymással játszottak.

Ezt az anyák napját már az én fiam is boldogan várta, és nem szorongva, mint a tavalyit.