Szókimondó, akaratos - szerintetek ez jó vagy rossz?

Jó dolog, ha egy gyerek önálló, magabiztos és határozott, főleg a mai világban, mikor abszolút az érvényelsülni tudó embereknek áll a zászló, de a szófogadás is fontos. Egy nyolcéves NEM csinálja MINDIG azt, amit ő akar és ezt már rég tudnia kéne. Például NEM akkor megy lefeküdni, amikor ő akar, nem mert én vagyok a nagyobb/erősebb/akaratosabb, hanem mert reggel föl kell kelni. Ha ő nyolcévesen még aban a hiszemben él, hogy mindig azt csinál, amit ő akar, akkor 1. nem tudom, hogyan boldogul az iskolában 2. nem tudom, mennyire szigrúak akkor azok a szülők.

A megfélemlített, visszahúzódó, félénk gyerek meg a korlátok nélkül nevelkedő gyerek között sokféle egyészséges megoldás is létezik.

Az én hatéves lányom igen öntörvényű és akaratos, nem az a megfelelni áhító gyerek, akit leteszel és ott marad; nem szégyellős, könnyen ismerkedik idegenekkel is, nyitott, érdeklődő, határozott. De mivel tudom, hogy sem az iskolában, sem később a felnőtt társadalomban nem fogják a mértéktelen akaratosságot díjazni, ezért az én feladatom az, hogy megtaláljam a járható középutat és megtanítsam őt ALKALMAZKODNI. Amiben lehet, abban kompromisszumkész vagyok, de ha valamire azt mondtam, hogy nem, akkor az nem.

Mégis hagyják, hogy azt higgye, ő márpedig azt csinál, amit ő akar...

Szerintem ezzel a gondolkodással sok-sok negatív visszajelzésnek teszik ki a gyereket pl iskolában... Nem viheti minidg mindenáron véghez, amit akar.... Mert ő egy kisgyerek, és az a dolga, hogy szót fogadjon, ezt már RÉGEN tudnia kellene. Ez a véleményem.