Mi lehet a következménye annak, ha egy kisgyereket büntetnek azért, mert sír?
Tombol a dackorszak nálunk, nap mint nap sírás, hiszti a kisebbiknél, én nyugodtan próbálom a saját módszereimmel leszerelni, de a férjem ki van rajta bukva. Úgy akarja megoldani, hogy megbünteti azért ha sír. Egyszer-kétszer elszakadt a cérna is már, mint tegnap: hazajön a párom a munkából fáradtan, éhesen, készítem neki a kaját, elkezd enni, abban a pillanatban velőtrázó üvöltés, mert a kicsi el akarja venni a nagytesótól a játékot, és persze ő nem engedi, ordítás, visítás, a férjem odaszól hogy csend legyen, de persze nem lesz csend, ekkor már ideges, hogy nem lehet nyugodtan enni, a kicsi üvölt, a férjem is üvölt, a vége az lett, hogy adott neki egy pofont, erre csendbe lett...
Ilyen még csak egyszer fordult elő, hogy így kibukott rá, de legtöbbször akkor is csak ordibál rá, hogy csend legyen, csend legyen, hát hol érti meg egy 2 éves, hogy csend legyen?
Mit tegyek? Először jól összevesztem a férjemmel, de hiába mondom neki, hogy az ő módszere nem megoldás, ő azzal akar nevelni, hogy a pofonnal fenyegetőzik, ha nem lesz csend. Ne essetek nekem, ez a pofon kétszer csattant el, és látszólag hatásos a módszere, mert csend lesz, abbahagyja a hisztit, de mi lesz ennek a lelki következménye? Hogyan tudok hatni a gyerekemre és a férjemre?
A pofon sosem megoldás, de a férjedet is meg lehet érteni, néha valóban elszakad a cérna. Az én kérdésem az, hogy te mindeközben mit csinálsz?
Valamilyen módszert muszáj találnotok, ami mindkettőtöknek tartható.
A gyerek fenyegetése semmilyen esetben sem jó, de nyilván,amíg a férjed azt látja, hogy ez a célravezetőbb,ezt fogja alkalmazni.
Tehát a te módszered micsoda?
Se a kiabálás, se a pofon nem jó.
Ha kiabál vele, akkor szerintem még jobban fog sírni a gyerek.
Én odamentem volna a gyerekekhez megnyugtattam volna azt, amelyik sír. Átvittem volna másik szobába.
A férjem addig egyen nyugiban.
Sírás vagy hiszti? Mert a kettő nem ugyanaz nálam.
Persze ne pofozkodjatok egyikért sem, de ha már többször rászólt a férjed, akkor miért kellett megvárni a pofont.
Menj oda és szedd szét a két gyereket,, hogy ne legyen üvöltés.
A férjed hisztije és dühe pont olyan, mint a gyereké. Felnőtt, aki nem képes kontrollálni magát, de elvárná ugyanezt egy két évestől...
Az én férjem lehetett bármilyen fáradt, először eltöltött valamennyi időt a gyerekkel, nem pedig leült és elvárta a vacsorát... persze, hogy figyelemt követelnek a gyerekek.
Egyértelművé teszem: hisztis sírás. Tehát magyarul hiszti, üvöltözős sírással, ami tényleg idegesítő, az említett konkrét esetben is ő akarta a másiktól elvenni erőszakkal a játékot, és mivel nem kapta meg, őrjöngött. A nagylányunk ettől sokkal nyugodtabb volt már kicsinek is, de a kisfiam most egy kész ördögfióka. Én a hisztire úgy reagálok, hogy nem foglalkozok vele, így magától abbahagyja.
De akkor ilyen szituációkban érdemes a villámhárítót játszanom, és már az elején közbelépnem, hogy a férjem nyugodtan tudjon enni. Persze a férjemre is ráférne egy kis nevelés, semmi pedagógiai érzéke nincs.
Teljesen egyetértek a 8-sal! A férjed olyat vár el egy 2 évestől, amire saját maga sem képes felnőttként.
A pofont nagyon durvának tartom, bármilyen esetben!!!
Ha rávernek időnként egy picit a fenekére, kezére, ahol nem az ütés, a fájdalom a lényeg, hanem a jelzés, azt meg tudom érteni. De a pofont nem!
Egyébként én is szétválasztottam volna két gyereket és próbáltam volna megnyugtatni, amelyik sír, átvittem volna másik helyiségbe, hogy a férj tudjon enni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!