Beteg gyerekek a játszótéren?
Boltba, postára sem jártok? Az utcán nem találkoztok emberekkel? Hozzátok senki nem teszi be a lábár soha, aki esetleg hordoz valamilyen vírust?
Ha mindez igaz, akkor tényleg csak a játszón lehet betegséget elkapni.
Keresd vissza nyugodtan, én pont azt írtam, hogy nem vittem őket betegen (keresd ki a százalékom alapján), főleg nem fertőző betegem, helyette a parkban sétáltunk. Csak nem értem a túlparázós anyákat.
Egyrészt tegyünk különbséget betegség és betegség között. Ha bárányhimlős, influenzás, skarlátos, mittudoménmis, akkor nyilván nem, ha jön kifelé a takonykórból, de még folyik valamennyire az orra, akkor már igen.
"Utópisztikus" a helyzeted, mert ahogy írod, szinte burokban vagytok, és a játszó az egyetlen fórum, ahol idegennel találkozik a gyerek. Legtöbbünknél nem így van, és azt hiszem, jobb is így.
Különben annyit még érdemes végiggondolnod, hogy a legtöbb betegség már azelőtt fertőz, hogy tünetei lennének, és anyuka adott esetben úgy vitte le a gyerekét a játszóra, hogy nem is tudta,baja van. Nem véletlenül terjed pl. olyan jól az oviban a bárányhimlő. Onnantól nem viszed, hogy pöttyös a gyerek, de már előtte lefertőzött 3-at.
Nem a burok a megoldás, meg más szapulása, lefelelőtlenezése, amit egyébként ismeretlenül kikérek magamnak, hanem a megelőzés: védőoltások, sok vitamin, immunerősítés. Ez legtöbbször működik. Nálunk 5 gyerek van, és meglepően ritkán kapnak el minden cir-cart.
No eléggé elfajult ez a vita, de mindenképp érdekes volt olvasni. Ezek szerint tényleg ne csodálkozzak, ha a játszó tele beteg gyerekkel.
És tényleg tegyünk különbséget a játszótér és az ovi-bölcsi-munkahely között. Természetesen nem normális betegen ilyen helyeken lenni, de mondhatjuk enyhítő körülmény, hogy az emberek féltik a munkájukat.
Sokadszor feljött, hogy máshol is elkaphat a gyerek bármit, ezzel újfent vitatkoznék, mert a tömegközlekedésen, boltban, postán a felnőttek nem mennek közel a gyerekhez, főleg ha betegek, de a játszótéren egymás szájában vannak, egymás játékát rágják, fogdossák, továbbá a játszótér FAKULTATÍV, a gyereket lehet vinni levegőzni parkba, motorozni, sétálni, kirándulni, ahol nincs más gyerek, tudom, hogy akkor kicsit több energia lefoglalni. Az én gyerekem 14 hónapos, 11 hónapos kora óta egyedül sétál, tehát rég járunk játszótérre, hintázni már 7 hós kora óta, mikor már bőven ült magától.
Szóval lehet itt csűrni-csavarni, kifogásokat gyártani, de beteg gyereket játszótérre, gyerekek közé vinni bunkóság és felelőtlenség! Kár, hogy nem gondolja így minden gyerekes anyuka :-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!